Blog

2019. szeptemberi napló

2019.10.03 18:05
Néhányan, hozzám közelállók, barátok, akiket valami a naplómból megérintett, s úgy gondolták, nem hagyhatják válasz nélkül, nos, közülük többen, sajnálkozva is, meg szeretettel is, de nehezményezték, írván; pesszimista a napló-hangom.  De hát milyen lehetne - próbáltam igazolni magamat –, ha az emberfia családjában egy év óta egészséggel kapcsolatos nyavalyák szomorítják az életet, s...

2019. júliusi napló

2019.08.17 15:21
JÚLIUS-AUGUSZTUSI NAPLÓ ELÉ 2019   Már éppen küldeni készültem a naplót - nem is akartam hinni a szememnek-, amikor megérkezik Aknay Tibor verse. Olvasom és ámulok. Ez a fiú, ez az egykori tanítvány, ez az öregember, ez a barát, megsejti, hogy a kürti „paradicsomunk” most vált múlttá, most, hogy nyári napjainkat már nincs mód ott élnünk. Csak költő érezhette meg a bánatot, hogy valami,...

2019. júniusi napló

2019.07.15 17:52
Kilencven után – írtam az esztendő első naplója elé, s fogalmaztam hozzá néhány mondatot arról, mért is lehet tanulságos olvasni egy vénkort megért férfiú mindennapjairól, főként azoknak, akiknek megadatik, hogy maguk is elérjék az említett életkort. Júniusban is készítettem naplóbejegyzéseket, de kevesebb lelkesedéssel, mint tettem azt korábban, úgy csak, mint akinek az írás hobbija, szól, ha...
<< 15 | 16 | 17 | 18 | 19 >>

 

Egy amatőr emlékezése című memoárjában /1989 /  jelentkezik először Debreczeni Tibor Dété néven. Akkor ennek az alteregós írásnak sikere volt, s a Dété névnek is. / Hajdanában az iskolai dolgozatokon ekként hagyta ott a nevét./ Most a Dété Blogja rovatban a szerző 
havonta megjelenő Naplója olvasható. 
 
Itt a 2012-vel kezdődő írások olvashatók, a régebbiek a következő hivatkozáson keresztül érhrtők el:
 
 
PDF formátumban elérhetőek a Letöltés oldalon is!
 

Dété naplója

 
Dété az alteregóm, a kitárulkozó, a vallomáskényszeres. Ő az, aki szereti elfelejteni, hogy sértődős, feljelentős világban élünk. Én, Debreczeni Tibor találtam ki  a naplót, de figyelmeztettem is Détét, nehogy  igazit írjon. Rejtjelezze a neveket, az intim hivatkozásokat hallgassa el. Biztos, ami biztos, én is jelen vagyok, amikor tollat ragad, vagy számítógépbe ül. Közben vitatkozunk.
A feljegyzések summáját – utóbb – én  vetem a dátumok alá.