Levél arról, hogy...
Becsúszott néhány jobb nap. Erről szól a Lehet talán még. Ennél is kevesebbről. Vagy többről. Rögtön bocsánatot is kérek Radnóti Miklóstól.
Az olvasóhoz!
A nagyvilág gondja-baja - vénülvén – szűrten érkezik hozzám. Én szűröm. Mit engedek be, mit hagyok figyelmen kívül. A kisvilág, a miénk válik dominánssá. Az elmúlás közelsége miatt. Mi fog történni évek múlva! Mit tervez a hatalom! Véleményem még mindenről van. De ki figyel rám! Választások előtt talán.
Az elején még a régi nóta.
Az utóbbi hónapban jobbára csak arról beszélgettünk a feleségemmel, ő rejtve a szorongását, én meg nem, hogy készülhetünk az elmenetelre. Győzködtük magunkat, hogy ez immár természetes, túlléptük az átlagos emberi éltkor határát, s hogy már csak ezért is, hálával tartozunk a mindenhatónk és a jó géneket adományozó szüleinknek. És még mondtunk ilyeneket is: Nincs megbánnivalónk. És tudtunk adni. És adósságot sem hagyunk hátra.
Innen valami más.
Mostanában, mintha javulna a közérzetem. Ritkábban szedek nyugtatót. Többet mozgunk a szabadban. A feleségem egészségi állapota nem romlott, Nálam ugyan újfajta tünettel jelentkezett egy régi baj, de Csaba barátom példás és segítő tájékozottsága és tettekben megnyilvánuló szeretete és persze a meglepetésszerűen jó labor- eredmények felderítettek.
Tegnap este - ezt el kell mesélnem -, sétálás közben kedvünk támadt a tőlünk alig ötszáz méterre lévő Corvin téri kis kávézó elé kitett asztalkák egyike mellé leülni, s kérni két pohár sört. Ilyesmi tavaly nyáron történt meg utoljára. A molett felszolgáló hölgy mosolygósan billegett a tálcával, a szomszéd asztaloknál csevegő anyukák gyermekei kedves ricsajjal hancúroztak, az időjárás is nekünk drukkolt; a lényeg, kilazultunk, megvidámodtunk. A feleségem sem érezte, hogy a szék törné a fenekét, pedig máskor, de szokta mondani! Így hát hosszasan kortyolgattuk a sört, s ráérősen beszélgettünk. Olyan lebegősen. Csak úgy, arról, ami eszünkbe jutott. S ami eszünkbe jutott, mintha kifénylett volna belőlünk.
Amire emlékszem – kopik az én elmém is: Arról győzködtem az asszonyt, a jóban, rosszban velem csaknem 70 éve élő feleséget, hogy egyet mindenképpen tegyen már meg; az otthoni dzsungelből szedegesse össze kéziratos napló-töredékeit, feljegyzéseit, szösszeneteit, melyeket kamaszkora óta nem szűnt meg - nem folyamatosan - papírra vetni. Keressen egy nagy dobozt, s abba rakjon mindent, amin a kézírása fellelhető, fecniket, naptárokat, noteszeket, jegyzettömböket, díszes füzetet, melyekbe akkor írt, amikor éppen ráért, amikor nem voltam otthon, amikor várakozott az orvosi rendelőkben, amikor el volt keseredve, amikor megbántottnak érezte magát. Fújtam, hogy mindaz, amit csaknem nyolcvan éven át papírra rögtönzött, érték, nemcsak az életének dokumentuma, de a koroknak, korszakoknak is, melyekben élt. S ki tudhatja, majd csak lesz valaki, családtag vagy kutató, aki felfedezi egyszer, hogy ez mekkora érték. (A gondoskodó, altruista lányunknak más a véleménye. Ő úgy véli, hogy nyomot hagyni akarni felesleges hiúság. Csak az örök értékekre érdemes koncentrálni.)
Én mindenesetre nagyon örültem, hogy a feleségem ott és akkor a mondandómra rábólintott.
Nem tudhatom, mennyi van nekünk hátra, s a maradék életünket miként élhetjük meg, de akkor, a kávézó asztalnál ez nem is érdekelt.
Hogy mire emlékszem még! Mintha élményeinket emlegetve annak örvendeztünk volna, hogy mi tudtunk szeretni. S hogy talán ezért nincsenek haragosaink, s ezért kapjuk a zöld jelzéseket családtagjainktól, tanítványainktól, korunkbeliektől és nem korunkbeliektől, hogy most is nyithatunk feléjük.
Ma reggel a feleségem kelt korábban, s a fürdőszobából jőve elbotorkált az ágyam mellett:
- De anya, elmész mellettem, és semmi érintés, ölelés, köszöntő puszi?
- A kávé mellé akartam –felelte -, amit most készülök készíteni és behozni.
És behozta.
Rég volt ilyen vidám reggelünk.
Úgy látszik, meg kell tanulnunk a félnapoknak is örülni, mivel nem tudhatjuk, mit hoz a másik fele.
Drága Barátom, befejezem a levelemet, s el is küldöm. Most még van kedvem hozzá.
Hogy később lenne-e?
Kívánom, legyen minden kívánságod szerint..
Dété