2016. júniusi napló
2016-os JÚNIUSI NAPLÓ
Kedves Barátaim!
Ez a napló, levél lesz igencsak, mivel azzal a szándékkal kezdek neki, hogy megkísérlem egybegyűjteni azokat a kuckós élményeket, melyek a közös félévünkkel kapcsolatosak, s mivel ez nem történhetik meg másként, mint az én egyéni és gyarlóan hiányos emlékezetem által, nem is lehet más, mint nagyon is személyes. S miféle műfaj lehetne személyesebb, mint a levél, tehát a Júniusi napló levélformát kap.
A bizonyítványomat ezzel meg is magyaráztam, kezdődjék tehát az emlékezés.
Talán még ti is emlékeztek rá, azok persze, akik jelen voltak, hogy már január elején összegyűltünk a kuckónkban, s magam voltam, aki elibétek álltam, hogy megkíséreljelek felvidítani benneteket s természetesen magamat egy önálló felolvasó esttel, melyet a naplóimból állítottam össze
Öreg öröm tud még vigasztalni...
Az estemet ekként kezdtem:
Megváltoztattam Babits Mihály Ősz és tavasz között című költeményének egy sorát, így lett a vastag betűs cím a felolvasó esté. A versszak, az eredeti sorral így hangzik:
Türelmetlen ver a szívünk strázsát,
mint az őr, ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuízzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!
Majd így folytattam a levél-monológot:
„Mindőtöknek, akiket sikerült megelőznöm az öregedésben, még ha csak néhány évvel is, nektek írom ezt a nyílt levelet, s bizony nem bánom, ha azok is olvassák, akik nem tartanak barátjuknak, mondom, nektek írom ezt a magam tolmácsolásában is hallható, meg majd – gondolom - az elektromos postán is olvasható levelet, még pedig az öregedés vagy az öregség örömeiről. Ha már leírtam ezt a furcsa birtokviszonyt, hogy az öregség örömei, legyen bármi is a véleményetek, vissza már nem vonom,. Erről írom a levelem.
Emlékezzetek csak, két éve talán, hogy Visszafelé címmel már készítettem és előttetek be is mutattam egy monológot, melyet a Szól a kakas már című virágénekkel kezdtem, arról, hogy odaát már várnak .- ha az Isten neked rendelt, tiéd leszek már. És Illyés Gyulával folytattam, akivel arról szóltam, mint lehet az elmúlás megaláztatásával szemben védekezni.
Ezek után mit hallasz; illetve olvasol, hogy „Öreg öröm tud még vigasztalni.” Írja ezt egy 88-ik évében lévő öregember. Nevezzetek nyugodtan bárminek, én bizonyítok: tudok még örömet szerezni. Magamnak mindenképpen, de remélem, a körömön belülieknek, és nektek is.
Valószínűen, hamarosan csodálkozni fogtok. Már pedig, ha csodálkoztok, nőni fog az adrenalin szintetek. S ezt nem más mondja, mint a nagy lélekbúvár, Gyökössy Endre. Idézem: Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük.
De ígérem, nekem magamnak is nőni fog az a bizonyos adrenalin szintem, ha igaz, amit Határ Győző, a kiváló író állít, aki szerint: Az emberi örömet csak elújságolva, megosztva valakikkel, csak úgy lehet megszerezni.
S én ugye ezt teszem. Írásomat, amelynek létrehozása nekem öröm, megosztom veletek is.”
A levél-monológ ebben a közvetlenségben volt hallható – ha emlékszel rá – csaknem egy órán át.
Közbevetés
Az ősz során sokat jártunk orvoshoz. Főként a feleségem szervezetében látszott valami felborulni. S ez engem jobban megviselt, mint őt. De Karácsonyra, mintha kezdett volna minden jobbra fordulni. Nem függetlenül ettől, született meg az önálló est.
És némi egyeztetés után, január végére már is vendégül láthattuk, a jeles tudóst, a vigasztaló embert, aki más módon, de ugyancsak az örömforrásokról szólt, a lélek örömeiről.
Barna Gábor, a szakrális néprajz tudós professzora
Barna Gáborra, a szegedi egyetem tanszékvezetőjére Mártonfi Benke Márta festőművész múlt évi kuckós vendégünk hívta fel a figyelmemet, mint olyan férfiura, aki azon túlmenően, hogy neves tudós, megkülönböztetetten érdeklődik a Tiszazug népi kultúrája iránt, lévén maga is Kunszentmárton szülötte, s mint kiderült, Tiszakürt jó ismerője is.
Sikerült alkalmas időpontot találnunk, amikor fogadhattuk a kuckónkban. Mondhatom, páratlan élményben volt részünk; kitűnő előadó, megnyerő személyiség, aki szeretetet sugároz magából. Ő, a Bálint Sándor tanítvány és utód, méltóan mesteréhez, úgy szólt szakrális témáiról, az egyházi ünnepi népszokásoktól a Mária-kultuszig, a zarándoklatokig, a rózsafüzértől a szentek tiszteletéig, mint ki érzelmileg is azonosul a témájával.
Bevallotta, hogy maga is hívő, s szólt arról, hogy a tudomány és a hit nem zárja ki egymást.
Jó volt vele lenni.
Azóta is figyelek rá.
A farsangi kuckóról: Csak az öröm óráit számolom
Ekként invitáltam a meghívóban a kuckósokat a február eleji találkozóra:
„Magunk részesítjük élményben magunkat, azaz körbe ülünk a Kuckóban, és közvetlenül vagy közvetve arról szólunk, miféle derűs élményben volt részünk a kétezer-tizenötödik évben, mi olyanban, amit szívesen megosztunk barátainkkal.”
Majd így folytattam:
„A hagyományos farsangi estünkön mindent igénybe vehetsz, amit gondolsz: ha akarsz, történetet mondasz, élménybeszámolót tartasz, vicceket mesélsz, verset, novellát tolmácsolsz, írásodat olvasod fel, fotóval, képpel, filmmel, zenével derítesz. Érezzük olyan jól magunkat, hogy már a derű óráit is elfelejtjük számolni.”
Aztán ezt írtam a találkozóról:
Azt már megtapasztaltam, ha a feleségem vágyakozik valamiféle kedvderülésre, rögvest a gyermekkoráról beszél. A történeteit másként-másként kiszínezve, hányszor de hányszor hallottam már! Igaz, ami igaz, színesen mesél, kétszer ugyanúgy sohasem, de most hallgatott. Másokat.
Az emberek verseket mondtak, lírát és balladát, saját novellát, volt, aki beöltözött maskarába, de amúgy mintha nem lettek volna feldobva. Köd ült az arcokon.
Aztán szóltam én is. A stressz utáni felengedést szeretem, mondtam. Nekem akkor kezdődik a derű órája. Hogy konkrétan is szóljak. Amikor kiderül, hogy a feleségem szorongó bemenetel után derűs arccal jön ki az orvosi rendelőből. Ezt látni, öröm. Ez az öröm.
Közbevetés
Megkerestem az eddig nem közölt naplóbejegyzéseimet, vajh, mit írtam, miközben előkészítettem a következő kuckós vendégünk, Birinyi József meghívását. Többek között a következőkre bukkantam:
Nem oldottam meg a felkai Szanitter ősök nyughelyének problémáját. Szlovákok temetkeztek a cipszer sírhantjukra, úgy, hogy eltűntették a síremléket is. Tervezem mióta már, hogy átmegyek újra valakivel, aki beszél szlovákul, s mégis csak elrendezem, hogy maradjon valami nyom, hogy ott éltek több évszázadon át az én anyai eleim. Szó van arról, hogy Krompecher leszármazottak hozzájárulnak, hogy az ő őseik sírhantján helyeznénk el egy emléktáblát.
***
Az ember hovatovább olyan, mint az állat,. akkor jelentkezik, ha kíván valamit. Ha kielégült, továbbáll. A szomszéd két fekete macskája, mihelyt megjelentem Kürtön, ott voltak, no nem egyszerre, mivel utálják egymást. Nem volt másom, csak füstült szalonna. Ették, a jobban táplált kevesebbet, a girnyós sokat és falánkul. Aztán elsomfordáltak, és még meg is kergették egymást.
***
Egy öreg, sértett író a facebookon Kádár Jánosról ír dicsérő sorokat. Tegye, ha ez neki jól esik. Én viszont nem feledem, hogy elárulta barátját, Nagy Imrét, és felakasztatta. És még kivégeztetett háromszáz magyart is. Utána már csinálhatta a gulyás-kommunizmusát meg a fridzsider-szocializmusát, amelyben még, akár, így vagy úgy, jól is érezhette magát az, akinek ez megadatott.
Birinyi József, a polihisztor muzsikus
Arányos testi felépítésű, jó megjelenésű, csinos fiú volt. És kellemes modorú. És milyen jó muzsikus, népzenész, számtalan népi hangszer művésze s egyik-másiknak készítője is. Így élt az emlékezetemben. Mivel évtizedek óta nem találkoztunk. Egyszer régen együtt turnéztunk Franciaországban, ő muzsikált, volt, aki énekelt, táncolt, verset mondott. Magyar közösségekben léptünk fel.
Váratlan találkozásnak mondhatom a mostanit. Botos Kata tartott előadást a Hungarikum szövetségben, annak egyik közgyűlésén, tőle jött a meghívás, menjünk el. S aki itt elnökölt, legnagyobb meglepetésemre, a régi barát volt, Birinyi József, a polihisztor népművész, aki egyébként ennek a fontos szövetségnek törvényeket is alkotó elnöke. Itt kezeltünk újra, s örvendeztünk egymásnak, s emlegettük hajdani közös együttléteinket.
Ekkor hívtam meg hozzánk, jönne el, kértem, s mutatná be tudását. Eljött és egy autónyi népi hangszert hozott magával, s mindegyiket megszólaltatta a mi nagy örömünkre, s ő is élvezte, hogy játszott és mesélt és beszélt és újra játszott.
Azt még nem is írtam, hogy maga hangszerkészítő is, Még dorombon is, játszott. De hogy!l. S mivel karizmatikus személyiség, aki otthonosan érzi magát az előadói térben, pillanatok alatt elbűvölte a társaságunkat.
Szereplését máig emlegetik.
Kedves Barátaim!
Nemigen múlik el félév, hogy a társaságunkból valakit ne ültetnénk a forró székbe, hogy valljanak magukról. Vannak, akiket hiába kapacitálunk, mások szeretik, ha központba kerülhetnek, s kérdezik őket az életükről. A társaság mindig hálás. Életregény az, amit ilyenkor hallunk. Nemegyszer izgalmas regény.
Ebben a félévben, de hisz tudjátok Láng Juditot és Cserna Csabát ülhettük körbe. Emlékeztetőül közlöm, az alábbi meghívó-szöveget írtam.
„Megkülönböztetett szeretettel hívunk a már korábban beharangozott kuckós találkozóra, amikor is két kedves kuckós barátunk ül a forró székbe, hogy kérdezhessük őket, mi kell ahhoz, hogy két, már nem ifjú ember a szerelem-szeretet ösvényén találkozzék egymással oly módon, hogy nem térnek ki egymás elől, netán udvariasan előre engedvén a másikat, hanem keresik egymás kezét, s beszélgetést is kezdeményeznek egymással, hogy aztán az érzékek, érzelmek és az intellektus egymáshoz hangolásával eljussanak a közös ágy és közös asztal tartogatta örömök és gondok élvezéséhez és elviseléséhez”.
A Cserna Csaba - Láng Judit pár a forró székben
A Cserna-Láng kettős bemutatkozásához, csak ürügy volt a kanadai útjuk, hogy majd arról kérünk beszámolót. Rájuk voltunk kíváncsiak, hogy válik be két hatvan és hetven közeli emberi lénynek, akik megélt és bizonyosan megszenvedett családi múlttal – mindkét magányos, pár nélküli félnél gyerekek, unokák találhatók – arra vállalkoznak, hogy sok-sok tapasztalat birtokában, de nyílván erős érzelmi motivációk ösztönzésére összekötik az életüket.
Akik láttuk és hallgattuk őket, megnyugodhattunk; úgy tűnik, ki fognak tartani egymás mellett, elégséges módon empatikusnak látszanak az egymás előbbi életéből adódó problémák elviseléséhez, konfliktushelyzetek megoldásához. És az érzelmi kötődésnek is nem egy látható jelét mutatták.
Akik nem szokták meg, azoknak nyílván nagyon nehéz lehet társ nélkül, egyedül élniük. De egymás mellett, két embernek, külön múltakkal ugyancsak nem lehet könnyű.
Mi, akik régebbi idők óta külön is szeretjük Láng Juditot és Cserna Csabát, ugyancsak drukkolunk nekik; sikerüljön ez az öregkori együttélés. Megérdemelnék.
Az a tény viszont, hogy egyikük Frankfurtban és a másikuk Budapesten dolgozik, s csak időnként találkoznak, megnöveli az esélyét a halálig tartó kapcsolatnak!
Kedves Barátaim!
Julow Jenő, akit terveztem meghívni, nemrég vesztette el a feleségét, s csak reméltem, hogy a meghívást elfogadja.
Dr. Julow Jenő, a tudós agysebész
Julow Jenő dr. a kiváló agykutató és –sebész, - róla minden ismerős és kórházi munkatárs csak a legnagyobb elismerés hangján szól - volt a vendégünk, előadónk a Kuckóban. Talán a témája miatt, talán a személyisége miatt –sokan ismertük már korábbról is – a szokásosnál is többen jöttek el a találkozóra.
Julow Jenő a feleségemnek, Kósa Vilmának volt középiskolai tanítványa Debrecenben, a Fazekas gimnáziumban, s nem egy érettségi találkozón cseréltek eszmét az elmúlt évtizedekben, s talán ezért, talán másért családias lett a hangulat Julow Jenő rendkívül színes tudós előadásán.
A személyesség és az őszinteség mindig lefegyverzi a hallgatót. És Jenő azonos volt önmagával, akkor is, amikor családja eredetéről, tudományos eredményeiről, vagy tapasztalatairól, avagy egykori diákélményeiről beszélt. Ahogy ma szokás, mondandóját vetítéssel kísérte, hogy ne csak halljunk, de lássunk is.
Szeretnivaló volt ez az ősz hajú, tudós orvos
Az előadása után még sokáig mulattunk, öregesen természetesen, tulajdonképpen tovább folyt az előadás, csak beszélgető formában.
Közbevetés
Ismét belenéztem a jegyzeteimbe, s hogy mért írom, nem emlékszem, de valami nagyon nem tetszhetett, mert Csokonait idézem, Csokonai egyik verssorát, azt, hogy nemes utálással szállok ki a világból. De hogyan mi okból gondoltam, hogy nekem is ezt kellene cselekednem, nem emlékszem.
Pedig utána rögvest arról írok, hogy milyen jól éreztük magunkat Füzesi Évánál. Ebédre hívott ez a szuper kedves hölgy - meggyőződésem, hogy remek pedagógus is – Erzsébetre, remek ízléssel berendezett otthonába, ahol nemcsak ő, de a tárgyai is melegséget árasztottak. Csevegtünk, mint akik időtlen idők óta ismerik egymást. A pompás ebéd mellett mindenről beszélgettünk, még a pedagógus-tüntetésről is. És megtudtam tőle, mi az a kompetencia.
Villamossal jöttünk haza, esett az eső, s nekem eszembe jutottak erzsébeti emlékeim, hogy gyermek koromban a Sas utcában nyaraltam unokatestvéreimnél, s hogy a családommal a Téglagyár téren laktam egy 33 négyzetméteres úgynevezett cs-lakásban, mikor Pestre költöztünk, s hogy a Tátra téren él Trencsényi Laci, s hogy a Kakastó utcában sokszor meglátogattam a barátomat, Nagymáté Kálmánt, s csudáltam meg a galambjait, mivel hogy hobbiból azt is tenyésztett.
Agócs Gergely a népszerű népzenész
Mányi Pista hozta ezt a felvidéki –füleki – származású ragyogó népművészt, akit egyébként többen is ismerhettünk a televíziós Repülj páva sorozatából. Egyébként is, de oly igen karakteres feje van, hogy ha egyszer látja az ember, rögvest meg is jegyzi. Valamiképpen ilyeneknek képzelem, naivul persze, a honfoglaló ősöket, ilyen törökösöknek, mint a mi Agócsunk. Ő maga úgy véli, hogy a Fülek környéki magyarok, így ő is, ahhoz a nyolcadik honfoglaló törzshöz tartoznak, amelyről nem szokott volt említés történni, a kazárokhoz .Egyébként neki megvan a külön bejáratú véleménye a honfoglaló magyarok eredetéről; s ezt is elmesélte élvezetesen. Egyébként mesét is kiválóan mesél.
Agócs kitűnő muzsikus, képzett népzenész; azon kívül kutató és hangszerek tudója. S hogy ne felejtsem, remekül énekel és játszik megannyi népi hangszeren, Karizmatikus személyiség, szuggesztív előadó, mondanom sem kell, magával ragadta a kuckósainkat. És még élményt nyújtóan dudál is.
Anyanyelvén, tájszólásosan beszél.
Különleges élmény volt vele lenni.
Kedveseim!
Ismeretes, hogy minden évben meglátogatjuk egyszer a Bajzik-Mallász házaspár otthonát, Persze, miután elhangzik a kedves meghívás. Harmóniát sugároznak, jó hozzájuk menni. Nekik van zongorájuk, Judit kitűnően is játszik, s olyan kertes házban laknak Budán, hogy harmincan is leülhetünk náluk. S ráadásul mindenféle ínyencségek a nagy asztalon.
Házi koncerten a Bajzik-Mallász házaspár otthonában Botos Veronika brácsaművészt Mallász Judit kísérte zongorán
Ami miatt emlékezetes maradt ez a május elsejei koncert!
Nem tudhattuk ez ideig, hogy a mi kedves Botos házaspárunk leánya, az Operaház brácsaművésze ilyen magával ragadó művész, Azt sem tudtam, hogy a brácsa ilyen melegen hangzó szóló hangszerré is tud válni ihletett művész ujjai alatt.
Nem mindennapi élmény volt hallgatni Botos Veronikát, ahogy muzsikálását meg-megszakítva mesélt művésszé válásának olykor drámai fordulatairól. S legalább olyan színesen és érzékletesen, mint az édesanyja szokott.
Mallász Judit pedig, a nyugdíjas mérnök és újságíró úgy zongorázott, ahogy amatőrök nem szoktak, és nem tudnak; profi módon és szerényen, mindent alárendelve a brácsaművésznek.
Hogy mit is játszottak, arra már nem emlékszem, de hogy atmoszférát teremtettek, melyben pompásan éreztük magunkat, az biztos.
Bajzik Gyuri most is, mint máskor, nemcsak házigazda volt, de úriember is. Szerényen, de mindent a vendégért! Így mozgott az otthonában.
Barátaim!
A Mányi-Gegus házaspár kismarosi panorámás házában jó két napot eltölteni, feltöltődés.
Most is az volt.
Kuckó Kismaroson
Két élményről szólok.
Egyszer azt mondta Botos Jóska, foglalkozhatnánk Berzsenyi Dániellel is, úgy szeretné elmondani a Magyarokhoz meg a Fohászkodás című versét. Én hallgattam, meg talán még csodálkoztam is, mért éppen Berzsenyi, de Mányi Pista azonnal reagált. Jöjjön Berzsenyi kuckóstól Kismarosra.
Évtizedek óta, mióta abbahagytam a középiskolai oktatást, nem foglalkoztam a költővel, de ha már így kitalálták, s lelkesedni is látszottak, mit tehettem volna, magam is jó képet vágtam, s ahogy közeledett május vége, a kismarosi találkozó ideje, kezdtem a könyveim között kotorászni; s nemcsak a verseskötetét kerestem, hanem a vele foglalkozó tanulmányok után is kutattam. Kezembe került Németh László Berzsenyi Dániel című 1988-ban megjelenő könyve, melyet eddig ki sem nyitottam, de mivel Németh László mindig is fontos volt nekem, akinek az iránymutatására figyeltem, nekiestem az olvasásának, s makula degenerációmat elfelejtve, bújtam a könyvet. Hogy mit olvastam ki belőle.
A görög-latinos műveltségű, nemzeti konzervatívnak is mondható költő, akiről bízvást elmondható, hogy zseni, s talán mert zseni és nemcsak jó költő, érzékenyen és dörömbölően érez rá a közösségi mondandókra, a nemzet sorskérdéseire. S ezt drámai erővel meg is fogalmazza. Jobban mint a felvilágosodott, európai műveltségű költő-társak, történetesen Kazinczy Ferenc. Olvasva Németh Lászlót, fogalmaztam meg; Vörösmartynak nincs más elődje, csak Berzsenyi Dániel. s az sem véletlen, hogy a Berzsenyi-ellenes közhangulatban nem más, Széchenyi hivatkozik reá gyakorta.
Kismaroson körbeültük a nagy asztalt, s csak ámultam; mennyien készültek Berzsenyiből, s milyen érzékenyen szóltak és milyen értően, s hogy még a prózájából is olvastak fel, s milyen jól mondtak Berzsenyi-verseket. Élmény volt egy körben ülni a tizenéves Botos unokákkal, akik itt és most Berzsenyiből „kifolyóan” tökéletes partnereink voltak.
***
Szesztay Domokos Kismaroson élő építész Mányi Pista által felkarolt ötlete volt, hogy Kismarosról ruccanjunk át a szomszédos Szlovákiába, autózzunk el Alsósztregovára, s nézzük meg a másik zseninek, Madách Imrének a szülőházát, a felújított kastély-múzeumot, ahol megalkotta világirodalmi remekét Az ember tragédiáját.
Tanárként, miközben tanítottam a Tragédiát, csak elképzelni tudhattam, milyen is a hely, ahol megszületett a nagy mű. Történelmi viszonyainkra is jellemző, hogy hamarabb tekinthettem meg a Faust születési helyét, a Goethe emlékhelyet Weimárban, mint a Szlovákiában lévő Alsószteregovát.
Szeltük a kilométereket, s mivel nincs határ, észre sem vettük, hogy már odaát vagyunk, ugyanaz a táj, ugyanolyanok a települések, s ha mégis észrevettük, nem más miatt, a szlovák nyelvű kiírások miatt.
Gondos a kiállítás, bő információkat nyújtó. Még azt is megtudhattuk, hogy a Madách família már az Árpád-korban is létezett.
És szép volt az idő, s egy helyen jót söröztünk. Ez segített feledni Trianont.
Levelek és képek a Kuckóból. 2013-2015
Sikerült megjelentetni a Levelek újabb kötetét, azaz dokumentálni a Kuckó utolsó három évének eredményes működését. Miként az utóbbi években, a naplóbejegyzéseimből gyűjtöttem ki a Kuckóra vonatkozókat, s akit érdekel, olvashat a kuckós összejövetelekről, az előadó-vendégeinkről, a kihelyezett kuckókról, kirándulásainkról, közérzetünkről, s nézhet képeket, portrékat, társasági csendéleteket. Az írásaim nem egyforma színvonalúak; mikor hogy volt kedvem. Belső késztetés eredménye a bejegyzés, vagy lelkiismereti penzum. A képek viszont, zömében Aknay Tibor fotográfiái, csaknem egyformán kifejezők és elgondolkoztatóak.
És sikerült újítani is! Kuckósaink önéletírásai gazdagítják a kötetet. Egyik-másik remeklés. Olyan vallomások, önmagukról, a korról, hogy ámulhat az olvasó. Engem is meglepett, milyen színesen, láttató erővel írnak egyesek.
És más újdonság is akad a kötetben. Barátom, működésünk során először, színesek a képek! Hála Kiss Sándornak, a Wagner –Alapítványból jut nekünk is, s így módunkban van jobb papíron, színesben közölni a képeket. És a borító! Aknay Tibor remeklése. Elől, hátul. S megadatik neked olvasó, hogy találgasd a szimbolikáját.
A két újdonság tehát: A vallomásos önéletírások gyűjteménye a kötet második felében. és Aknay Tibor színes képei a szövegek közt, valamint a professzionális borító.
***
A kötet bemutatása a „budakalászi pikniken”
A kötet bemutatására Budakalászon nyílt alkalom. Szundy Laci és párja, Kisteleki Ibolya - kuckósok – hívta meg a társaságot a hétvégi nyaralójukba. A község határában, szépen gondozott nagy kertben, terülj asztalkám mellett, ahol minden sugározta a gondoskodó szeretetet, a házigazdák, és az őket körülvevő tárgyak és a fák, bokrok, meg a madáretető; hát itt töltöttünk el, éppen húszan, egy lélekvidámító napot.
Ide hoztuk ki a Levelek kötetét, hadd találkozzanak vele az önéletírások szerzői, és vigyék is magukkal a nekik járó példányt. Körberaktuk a székeket a kertben, és ki-ki felolvasta az írását, s meggyőződhettem, hogy nem az elfogultság szólt belőlem, amikor az első benyomásomat rögzítettem, dicsérvén a vallomásokat; bizony ezek az írások hallva is élményt jelentettek. Meglepődtek a kuckósaink is, hogy milyen életsorsok nyílnak meg előttük, s milyen jól írnak a társak. Meg is tapsolták egymást.
A kitűnő hangulat utána is tartott, étel, ital, minden pompás volt.
Aknay Tibor fotóit mindenki dicsérte, s a kötet pazar kiállítását is. Mi meg dicsértük Kiss Sanyit, hogy a Wagner alapítvány révén hozzájuttatott minket a kuckó történetének legszebb kiadványához.
Kedves öreg kuckósok!
Gondolom, megbocsátjátok, ha egy nekünk szóló levél közlésével zárom a Júniusi naplót. Szénási Eszti levelével. Kuckós ő is, csak közben férjhez ment és gyermeket szült. De a Levelekben azért olvasható az élet-írása Katonáné Szénási Eszter név alatt. Tanítványként is közel állt hozzám ez a kislány, s Kósa Vilma is szereti, s nemcsak azért, mivel sokat segített neki annak idején a kürti Nyárköszöntő takarításos előkészítésében. Köszöntöttük őt Eszter napján, s az alábbi választ küldte.
Drága Tibor bácsi, Vilka néni!
Köszönöm szépen a köszöntést, most sikerült csak géphez jutnom. A hasfájás lassan véget ért, most kezd nyűglődni a fogacskájával. De, ezt talán könnyebb kezelni, mint a hasfájást, én sem fáradok úgy el. Szégyellem magamat, de még a főzést is csak nagyon szerényen tudom ellátni: spenót, sült tojás, diós- tészta, egy-két könnyebb leves, a fagyasztó rejtekei és a repertoár ismétlődik. Kedvem lenne mindenfélét sütni-főzni, de még nem nagyon enged ez a kis ember. :) Most ezen dolgozunk. Ezen kívül ahogy "beszélgetünk" gyerekverseket mondogatok neki, és elhatároztam, hogy tanulok is. Kaptunk egy Radnóti válogatott gyerekverses könyvet. Nagyon feladta a leckét a számomra ez a kötet, nem a megszokott Weöres rímek.
Közben mélázgatunk, felfedezzük a világot. Kezdem én is új perspektívában látni. Hol rontunk el sok mindent, hiszen annyi szeretet, tisztaság és őszinteség árad egy gyermekből, akik mi is voltunk egyszer. Érdekes dolgok ezek. Hálás vagyok, hogy ez a kis apróság rámutat lényeges dolgokra, én is megélhetem, átélhetem még egyszer, s talán jobbá formál engem is.
Gondolom, már beindult a Kürti élet, tessenek jókat levegőzni, s lehetőleg keveset dolgozni a kertben!
Szeretettel:
Eszti
