2022. Öreg születésnap
2022 januárjában
Anya mit szeretne - kérdezték a gyerekeink -, jöjjön össze a család fehér asztal mellett, s a dédunokák is velünk együtt?
Ne, ne, mondtam nekik, anyátok már korábban is kérte: ne legyen ünnepi találkozó, szertartásos együttlét, ő nem bírná végig követni.
Ami igaz, igaz, a feleségem hamar fárad, az ereje megkopott, a figyelme is kihagy. Egyébként felejt is. Főként a közeli események esnek ki a tudatából, ám a régmúlt, az egykor megtanult memoriterrel, szólásmondásokkal, gondolati összefüggésben és szövegkörnyezetben mindig megjelenik. Most a Prédikátor Könyvére hivatkozott, hogy tudniillik, mindennek rendelt ideje van, s az ő mostani szülerésnapja, a 92. már túlhaladta a rendelt időt.
Mindazonáltal a születésnap reggelén, miután nagy nehezen leküzdöttem a szorongásomat, fekhelye mellé ülve köszöntöttem, kezemben tálcával, melyen gőzölgött az immunerősítő, csokoládés itallal dúsított kávé. És pici unikummal koccintottunk is. Meghatódott és örült. Megpróbált fel is kelni, de szédült. Maradt az ágyban, s maradt délutánig. Így a köszöntő telefonhívásokat én fogadtam. A jókívánságokat rögtön továbbítottam, s fel is jegyeztem a telefonálók nevét. Kivirult, hogy mennyien hívják. Délután fel is kelt, már rendezkedett is, s ettől kezdve ő vette fel a kagylót. S ekkor olyan lazán, felszabadultan beszélt, mint ki tökéletesen jól van, se járási nehézség, se nyelési zavar, se emlékezetkihagyás. És mindig elmondta, hogy ő hiszi; addig él, amig az Isten akarja, s ez a hit vagy tudás őt megnyugvással tölti el.
A faceboookon küldött nagyon-nagyon sok jókívánság, áldás, a szeretet-megnyilvánulás megannyi ikonikus és szöveges jele – ezt már én állapítom meg –, s az imélen küldött levelek, mind növelték a kedvét. És estére, amikor a kuckós közösség valamennyi tagjának - meglepetés volt – meghallgatta telefonos köszöntését, akik közül hárman, mint küldöttek, be is csengettek, s virágcsokrokkal kezükben köszöntőt mondtak, és énekeltek, és a Toldit memorizálták, ő a díványon ülve, már velük koccintott, s énekelt, s besegített Arany János megidézésébe. Szóval, Kósa Vilma, a feleség, az anya és a mama, a kedvelt tanárnő, Vilka néni, a kuckós közösség fáradhatatlan szervezője, munkása, a drága Vilka, ahogy nevezik az őt szeretők, a születésnap végére mintha boldog lett volna.
Arra már nem emlékszem – a felejtés engem is kísér – hogy a napján volt-e, vagy másnap, a feleségem, miután jobban érezte magát, s tenni kezdte a dolgát, amiről azt gondolta, hogy a dolga, rendelkező módon, mondjam, utasítva szólt hozzám. Én az ilyenféle hangra, mint kit darázs csípett, mindig indulatosan reagáltam, nyilván most is morogtam, s az arcom is jelzett, hogy tessék velem más hangon beszélni. A hitvesem megbántva érezhette magát, mert azt mondta, hogy ő megért engem, de várjam már ki azt a kis időt, ő érzi, hogy hamar elmegy. Erre viszont én borultam ki. hogy mit képzel, miféle emberrel élt hetvenkét évet! S persze magamra voltam dühös, hogy is lehetek olyan bunkó, hogy még mindig nem vagyok képes uralni a testbeszédemet. Aztán összeborultunk, de az önvizsgálat nem fejeződött be. Nem elég jónak lenni, állapítottam meg, annak is kellene látszani.
A születésnap, ha az emberfia már megélt néhány évtizedet, jó alkalom a leltárkészítésre. Mi is cselekedtünk valami effélét. Segítettek a köszöntések is. Meg az emlékek.
Ott a kollégiumban jól választottam, amikor megkértem a kezedet –mondtam neki.
Mire ő: Én választottam jól, mikor kinéztelek magamnak. Majd kacarásztunk.
Egyszer csak azt mondja: Tudod, minek örülök még nagyon? Hogy a leszármazottaink nem feledkeztek meg rólam. És amikor Ágikánk hívott, szinte hallottam, hogy kapta ki a kezéből a telefonkagylót a két kicsi lány, a két óvodás korú, s mint harsogták, hogy boldog születésnapot kívánunk Vilka mama! És jó volt, hogy jelentkeztek a rokonaink, tanítványaink, ismerőseink imélen, facebookon is. Nem hittem, hogy még ennyien emlékeznek rám, sőt lesznek, akik nem sajnálják az időt, és leírják velem kapcsolatos, egykori élményeiket is.
Vilmukám, mondtam az egyik beszélgetés végén. Amikor fáj az élet, gondolj arra, hogy te nem éltél hiába. Tudtál szeretni. És minden ezzel függ össze. Sikerült a családalapításod. A tanítványok már huszonéves tanárkorodban anyucinak hívtak. A szülőfaludban, Szamosszegen emlékkertet hoztál létre, hogy ne feledkezzenek meg az ott élők a kommunista rendszer üldözöttjeiről, többek között a te szüleidről. És nyomot hagytál Tiszakürtön is, ahol harminc nyarat töltöttünk el. És tudod, ha nem szegődsz mellém húsz éves korodban, talán már rég nem élnék. Akkor leltem rá a magam útjára, a mienkre, amikor megismerkedtem a te addigi életeddel.
Kedveseim, most lendültem bele az írásba. De muszáj abbahagynom. Hosszúra nyúlna az írás.
Isten áldjon Benneteket.