2022. 5. emlékezem, tehát még vagyok
2022 áprilisának végén. Hétköznapi történetek
Kedves Barátom!
Béla napján felcsengettem feleségem szamosszegi unokatestvérét, akinek az aurájában mindig szerettem elengedni magamat, meg a hatalmas paraszti udvaron kóborolni - egyébként egyidősek vagyunk -, hogy megtudakoljam, miként viselik feleségével együtt az ajándékba kapott 90 utáni éveket, s elmondjam névnapi jókívánságainkat. A kagylót Irénke, Béla felesége vette fel – csupa jóság-asszony -, s a hangját hallva, éreztem, nagyon örül, de, mint mondta, az ünnepeltet nem tudja a telefonhoz hívni, mivel talált magának tennivalót a portán. Tudod Tibor, olyan, hogy muszáj neki valamit mindig csinálni. Aztán még beszéltünk erről, arról, ahogy nyelvünkre jött, a vénülésünkről is, sok más egyéb között. Pontosabban, leginkább erről. Meg is jegyeztem Irénke egyik mondatát: Hallod Tibor, naponta hálát adunk az Istennek, hogy még el tudjuk magunkat látni, nem vagyunk ágyban fekvő tehetetlenek, akikről egy idő után azt szoktuk mondani. jobb volna bizony, ha magához hívná az Úr, mivel a szegény teher már mindenkinek. Saját magának is. Mondd, nincs igazam?
Mi is mindennap azt imádkozzuk, feleltem, hogy könnyű véget, könnyű véget. Majdhogynem derűsen tettük le a kagylót, miután ilyen jól egyetértettünk.
***
Van nekünk egy másik kedves Bélánk is. Tagja volt a valamikori Vári Színpadunknak. Egyébként nyugdíjas mérnök. És a kuckós társaságunk tagja, és jó barát. Hát ő most gondolt egy nagyot. Babits Erato kötetéből összeállított egy önálló estre valót, és bemutatta a törzshelyünk előadó terében. Ötvenöt percen keresztül szórakoztatott bennünket.
Valamikor velük, az egykori mérnökhallgatókkal én is készítettem egy Eratót egyetemista hallgatóknak. A hetvenes évek prűd világában a pajzán verseknek bombasikere volt. A közönség kuncogva és harsányan végig nevetett. Emlékszem rendezői szándékomra. Úgy véltem, ezzel is tiltakozunk a központilag irányított művészetpolitika ellen. Meghatározták ugyanis, mi az, amit megtűrnek s mi, amit tiltanak. (Ugyanebben az időben Weöres Sándor erotikus verseinek megjelenése ellen pedagógusok emeltek szót, s politikai botrányt kavartak körülötte.)
Boda Béla remek előadó, szerettük, ahogy mondta a verseket, s tapsoltunk lelkesen. Ám a zömében öregekből álló közönség már alig nevetett, bazsajgott inkább. Jómagam Bélát hallgatva, egykori önmagamra gondoltam, meg arra, hogy mekkorát változott a világ, s a világgal együtt az ízlés, a stílus, s hogy közönségesebbé vált a beszédünk is.
Béla jól is szerkesztett, s partnere, Pádár Márta meg felfedezés volt.
Kedveseim, így kell öregen élni. Alkotva!
***
Az sem volna igazán könnyű vég, ha balesetbe halna bele az ember. Legfeljebb váratlan. Tudjátok, egy hajításra lakunk a budai Dunaparthoz, s megszoktuk, hogy délutánonként, ha feleségem állapota megengedi, ott járkálgatunk, orvosi javaslatra karonfogva, a járdán természetesen. Csakhogy újabban már bizonyos járműveken járók is lehetőséget kaptak arra, hogy ott közlekedjenek, így aztán baleset-veszélyes lett a sétány. Ha erre jártok olvasók, tessék vigyázni! Mióta az elektromosság beköltözött az egykori sportos, mozgó kétkerekűekbe, megváltozott itt is a világ. Száguldozik az elektromos kerékpáros, a rolleres, a görkorcsolyázó, csak úgy húznak el a sétáló gyalogosok mellett.
Megpróbáljuk tudatossítani magunkban, hogy a dunaparti járdán, ahol még üldögélésre hívó padok is vannak, úgy közlekedjünk, mint az úttesten. Ha a járda egyik széléről át akarunk menni a másikra, mondjuk, a padhoz, akkor előbb álljunk meg, nézzünk balra, majd jobbra, csak úgy induljunk el, ha nem akarunk az aszfalton elterülni.
A minapában is hogy jártunk! Már fordulóban voltunk, amikor elszáguldott az orrunk előtt egy elektromos rolleres, oly közel hozzánk, hogy belerémültünk.
Óh. jaj, most már nemcsak a vírustól meg a szomszéd háborútól félek, nemcsak a világot irányító pénzhatalom birtokosaitól, de az emberellenes, profitszerző technikai felfedezésektől is.
Kíváncsi volnék, mit írna most Ady Endre? Kire testálódik ez a világ, avagy kire kellenék, hogy testálódjon. Mindenesetre továbbra is óhajtom a könnyű véget.
***
A lányomék ajánlották, hogy hozassunk ebédet, de rájöttem, én a helyszínen szeretem kiválasztani az étket, mit enne szívesen a feleségem, s minek a látványa vagy illata csiholja az étvágyamat. És van három étkezde is a környékünkön, ahol beállhatok a sorba. S a kiszolgálóval lehet szót váltani, a pincérrel beszélgetni, a pénztárost úgy üdvözölni, mint ki már régi ismerősöm. S rájöttem, ha megteremtődik, noha percekre csak, de ismétlődően, a bizalom, a közöm van hozzá érzése, jobban érzem magam. Sándorral, a pincér-baráttal találkoztam az imént az utcán. Kérdi. Tanár úr meg volt elégedve az étellel, amit ajánlottam? Ettől felvillanyozódtam. Miként egy másik találkozástól is. Megint az utcán, megint egy pincér a partner. Csak ő fiatal hölgy, aki a vendéglátó iskolát nemrég fejezte be, s most külföldre szerződik, folyami hajókra, s boldog, hogy járhat a Rajnán, a Szajnán, a Dunán. S már el is láttam tanácsokkal, hol, mit nézzen meg. Aztán kiderült, hogy semmisem biztos. A szerződés sem. Ma viszont mosolygott, ahogy összefutottunk, s ő állított meg, hogy elújságolja, mégis csak lesz a szerződésből valami. Örültem az örömének, s kívántam néki minden jót. Még meg is ölelt.
***
Sok a galamb a házunk környékén meg az udvarán, s szívesen tanyáznak a kertre nyitott folyosón is, valamiféle szemelgetnivaló reményében. A szomszédasszonynak virággal teli asztala is van kint, s az asztal alatt, takarva, ez meg az, hosszúkás virágcserép is. Kiderült, hogy az egyik fiatal galamb, anélkül, hogy észrevettük volna, anyuka lett. Odarakott két tojást, aztán átrendezte az életét, éjszaka sem hagyta el az alkalmi fészket. Nappal, ha kellett, vitába keveredett a nemvárt látogatókkal, a kakast pedig, akire rájött a petézhetnék, elzavarta, hiába pörgött előtte, mint egy szédült sámán. Jómagam megritkítottam egészségügyi folyosói sétáimat, mivel a lépések hangjára este is felröppent a tojásairól.
Majd kikelt a két kis galamb, aztán az anyuka hozta nekik az ennivalót. Egy reggelre arra ébredtünk, hogy vége az idillnek. A fiókák kibelezett tetemei a betonon hevertek. Gyaníthatóan egy karvaly, amolyan varjúféle trancsírozta szét őket. Éltek a kicsik három napig. Győzött az erőszak. Az anyuka mostanában már nem jár felénk. A feleségem a kert felől hallani véli a sírását is.
Hát ennyi fért a levélbe. Öleléssel: T.