2021. LEVÉL, MÉG NEM TUDOM MIRŐL
-Aztán kialakult -
Kedves Barátom!
Már régóta tervezem, hogy megkérdezem, amit magamtól is megszoktam, gondolsz-e időnként arra; Mi végre is élsz?
Úgy két héttel ezelőtt, csak úgy kapásból, egy harminc év köröli fiatalembernek tettem fel a kérdést, tisztviselő volt, hogy, volna-e kedve válaszolni, mi végre is él? Hú, mondta, erre ő még sohse gondolt, időt kérne. Aztán visszafordult: Tudja mit, válaszolok. Hamarosan megnősülök, családot alapítok. Momentán ezért élek.
A sarki gyógyszerésznő, akinek a pultja előtt gyakorta megjelenek, készséges volt: Talán azért, hogy önmagamat fejlesszem. Minőségibbé.
A nyugdíjas óvónő telefonon visszahívott, és lediktálta a válaszát: Isten törvényét betölteni. Párban élni, családot nevelni, és szeretni. És gondozni a természeti világot.
A postás-hölgy, aki a nyugdíjat szokta hozni, szívesen szólt, mint ki örül is a váratlan kérdésnek: Tapasztalom, hogy sok a szegény gyerek. Segítenem kellene őket. Még nem tudom, miként, de ez azért foglalkoztat.
Nekem még eszembe jutott Vörösmarty töprengésének versbe foglalt eredménye, aztán, Az ember tragédiája, meg az angol tévé-sorozat, a Csengetett mylord, meg az amerikai, a Két nagy és egy kicsi. És a legfrissebb élményem. Aknay Tibor új verskötete. Páratlan ő a mai költők sorában. Mintha végig az Istennel beszélgetne. A létről. Mint éli ő meg az életet.
Később felhívtam telefonon egykori nagykőrösi főiskolás tanítványomat, Lazsády Ákost, aki kitalálója volt annak a facebookos nem tudom minek - Károlisok Szaknévsora -, melyet többszáz egykori hallgató látogat: megjelenhetne-e az egyik korábbi Levelem az ő portáljukon is? Aztán beszélgettünk, s említettem, milyen nehéz bezártan, visszhangtalanul élni, és mit szólna hozzá, ha a kérdést, Mi végre is élsz, feltenném egy Levélben is. Hátha reagálnának rá az egykori főiskolás ifjak! Feltenni, mért is ne, mondta ő, de szerinte ez a kérdés csak engem, illetve az én korosztályom tagjait érdekelheti, akik már úgyis számadást szoktak készíteni.
Csakhogy, válaszoltam, a levélírót nem az foglalkoztatja; mért éltél, hanem, hogy mi végre élsz. Ákosunk aztán lelkes lett.
Nekem viszont elment a kedvem az egész levélírástól, kérdésfeltevéssel együtt. Szorongásos lettem. Tényleg, mondtam magamnak: ebben a nehéz, járványos, kemény küzdésre kényszerített, túlpolitizált világban, mért is érdekelné a középgenerációt, meg úgy mindenkit, az én kérdésem. Az öreg meg el van foglalva az ilyen-olyan betegségével. Momentán engem is legjobban a magas vérnyomásom érdekel, milyen nehezen állok át új gyógyszerekre, s ez mennyire idegesít. És egyébként is vegyem már tudomásul, kimentünk a divatból, maradjak én is csendben.
Egy hét is eltelt, aztán mégis csak befejeztem a levelet! Hogy eltereljem a figyelmemet a bajainkról, a bajaimról.
Minden jót! Amit szeretnél magadnak, vedd úgy, én is kértem számodra.
Öleléssel: Dété
Ui: Anyák napjára írtam néhány sort. De tudnod kell, nemcsak az anyákat tisztelem nagyon. A nők dupla teher alatt élnek. A legutolsó szerkesztett színjátékomat a tanítóképző főiskolásokkal, mai női költők verseiből készítettem (85 évesen): Lányok kiáltozása a felnőttkor kapujában címmel. Siker volt, de már nem jelent meg.