2021. LEVÉL JELENTÉKTELEN TÖRTÉNETEKRŐL
május második felében, s az is kiderül, hogy Esterházy az ürügy
Kedves Barátom!
- Elárulom neked, hogy péntek van, május 21-e, amikor ezt a 2021. LEVÉL, JELENTÉKTELEN TÖRTÉNETEKRŐL
bevezető szöveget kopogtatom, noha a levelet magát már tegnap elkészítettem. Az az esemény esett meg velem, hogy a reggeli kávé mellé coca-cola helyett, tévedésből három korty likőrt ittam, feleségem alkotását. Ettől jó kedvem kerekedett, ettől, s meg attól is, hogy előtte kedvező számokat olvastam le a vérnyomásmérőmről, elhatároztam hát, a levelet elküldöm pünkösdre, noha későbbre szántam, s nincs is benne semmi ünnepi.
- Az történt, ami szokott. Lefekvés előtt nyúlok a polchoz, már félsötét nyomasztja a szobát, asszonyom az ágyban, én meg csak úgy vaktában, leemelek egy karcsú könyvet a rendetlen, összevissza polcról - a karcsúakat általában nagyobb betűvel nyomtatják -, s a másik szobában, pontosabban, a fél-szobában már ég az éjjeli lámpám, annak a fényénél tekintem meg, mi is került a kezembe. Feldobódom vetkőzés közben, hogy Esterházytól, a Pétertől, akit a Termelési Regény olvasása óta nagyon nagy írónak tartok, és mondhatnak róla bármit, szeretek is, nos, a kezemben az ő könyvét szorongatom, a Kis Magyar Pornográfiát. 1982-ben jelent meg, s rögvest megkedveltem, s módfelett érteni is véltem, noha tartok tőle, elejétől végéig soha nem olvastam el.
- A kötetet Esterházy dedikálta is, ekként kezdve, hogy Kis magyar dedikáció…, s én mégsem emlékszem, hogy az eset hol és mikor történt. Hja, a vénkor. Azóta már ő sincs az élők sorában. Nagy veszteség. Ha élne, talán most a második kis magyar pornográfiát tartanám a kezemben. Dehát ez is! Alig tudtam elaludni. Pedig már fájt a szemem.
- Másnap reggel részeket olvasok, nagyítóval persze, a könyvből, a feleségemnek. Azt mondja az asszony: Hallod-e, ezt a mai fiatalok már nem is értenék, külön magyarázó fejezetben kellene szólni a Rákosi-korszakról. Ez igaz, mondom, fejezetei, melyeket ő anekdot -nak nevez, tele vannak elhallgatásokkal, metaforákkal, öncenzúrával meg külső idézetekkel. Úgy beszél a szörnyűségekről, mintha azokról nem is szólna. Pedig szól, úgy, hogy mi még bazsalyogni is tudunk, noha benne éltünk. Ő maga írja egy helyütt: ”Legjobban szeretem azt a tréfát, amely egy nehéz, jelentékeny gondolat helyén áll, egyszerre ujjmutatásul és szemhunyorításul.” A jelentékeny gondolat, azaz a tréfa, Esterházy bravúrja, annak a megfogalmazása, hogy ekkor az egész ország félt. Igen félt, még azok is, akik a hatalom birtokosainak tudták magukat.
- Az Esterházy-könyv még a vérnyomásommal is kapcsolatba került. Azt olvastam ugyanis az éjszaka során a Pornográfiában – a szerző idézete Hamvas Bélától -: „ Az elhatározás elszántságát külön meg kell tanulni.” Én ugyan szívdobogással ébredtem, miként máskor is - orvosi előírásra kellett, hogy vezessek vérnyomás-naplót, s abba minden reggel magas számokat írtam be, holott új gyógyszereket szedtem, tehát féltem –, ám most mégis minden rendben találtatott. Talán Esterházytól. Ezért is kezdtem hangosan olvasni a könyvből. Egyébként laposan, s begazoltan hallgattam volna.
- S képzeljétek, előbújtak a mi saját történeteink is. Tüntettünk Mindszenty ellen, s üvöltöttük az előre tanult rigmusokat, mint nékoszos egyetemisták: Fasisztákat lámpavasra, Mindszentyt is jó magasra. Aztán egy évvel később már reszkettünk esténként; mikor jelenik meg a házunk előtt a fekete autó. Akkor már házas voltam és együtt laktunk a kulák-apósomékkal. S minden vasárnap délelőtt tiszteletét tette nálunk egy párttag tanár-kolléga. Ugyan miért? Ezt még magunktól sem mertük megkérdezni. Az is eszünkbe jutott, hogy akkortájt volt csecsemő a fiunk, s hogy mennyi pelenkát mostunk, s milyen jó evő volt a gyerek, s milyen egészségeseket kakált, bár szorulásra volt némi hajlandósága. S mekkora megkönnyebbülés volt - öröm volt a diktatúrában -, amikor az éjszaka során, miután szappanból faricskált kúppal bögdöstük a gyerek hátsó nyílását, s a fekete autó helyett a kaki jelent meg… Heuréka! S az is milyen áldás volt, hogy a fölös anyatejért, melyet a feleségem le tudott fejni, a központban tetra-pelenkát vételezhetett.
- Az asszonyt meg egyszer behívatták a Városi Pártbizottságra. Ezt a történetet is Esterházy könyve hozta elő a tudat aljáról. Hogy izgultunk! Aztán kiderült, ami kiderült. Kósa Vilma, aki órakiegészítés gyanánt az esti gimnáziumban is tanított, állítólag előnytelen színben mutatta be az ÁVÓT. Lassan fényesedett csak ki, hogy nem az Ávóról rántotta le a vizes lepedőt, hanem a Galileit kínzó, akkori elnyomó hatalomról. Talán Dürrenmatt vagy Németh László nyomán, lévén tananyagról szó. A fő-fő elvtárs lánya ugyanis a feleségem magyar óráinak látogatója volt, s a családi vacsoránál valamit összehabratyolt az apukája előtt órai élményeiről. Az illető, mivel megtehette, behívatta Debreczeninét a hivatalába némi elszámoltatásra. Az elvtárs később egyetemi munkatárs lett a Népművelési Tanszéken.
- Képzeljétek, elfelejtettem azt is, csak most az éjszakai olvasás során derült ki, hogy én ebből a Pornográfiából részeket építettem be első önálló estem műsorába, 1988-ban, amelynek ez volt a beszédes címe: Az öreg ácsot palira vették. A két órás önálló estben azt hoztam nézőim-hallgatóim tudomására – 200 előadás lett belőle -, miként is vert át bennünket a szocialistának mondott rendszer. S most idemásolom azokat a mondatokat, melyeket fontosnak tartottam egykoron közölni. S nem gondolom, hogy ezek mára aktualitásukat elveszítették volna:
„Beszéljünk egyszer úgy, ahogy Isten akarja? Nem időszerű, barátaim? Barátja az öregisten?
Egyszerűen hallgatunk; ismereteink, lehetőségeink határán állván? Bátorkodunk? Háruljunk el, tompuljunk, fásuljunk, denunciáljunk, rugaszkodjunk el, kóvályogjunk, váljunk halálra?
Higgyünk kötve? Egyeztessünk? Ne legyen vér a pucánkban, kapjunk vérszemet, araszoljunk, takarodjunk, szedjük az irhánkat? Taknyunk-nyálunk egyben?”
Kedves Barátom, akkor én most be is fejezem a levelemet. Mit is kívánjak neked? Találd ki helyettem.
Ölellek: Dété