Politikai helyzetjelentés
“Politics is not the art of the possible.
It is choosing between the unpalatable and the disastrous”
J.K.Galbraith
(A politika nem a lehetőségek művészete, hanem választás az elviselhetetlen és a szörnyű között.)
Kényes és veszélyes politikai helyzetben vagyunk. A lengyel példa mutatja, milyen egyszerűen tud félrecsúszni a befolyásolható társadalom választása. Nem is áll szándékomban kritikával nehéz helyzetbe hozni a kormányzatunkat, még ha vannak is súlyos kifogásaim, mert sehol nincs jobb alternatíva a mezőnyben.
Fontos elvi kérdésekben ráadásul egyet is értek a kormánnyal, sokakkal együtt: a gender - kérdés, migráció, vallási hozzáállás. Látom e téren a kormányzás pozitívumait.
Részletesebb példákat is mondhatok: Ne ide jöjjenek a migránsok, hanem otthon boldoguljanak, és ezt segítsük. A migránspolitikában nem az a kérdés, hogy lehet-e külföldi vendégmunkásokat behívni hazánkba, (hisz sajnos, a munkaerőhiány miatt nekünk is kell. De az jöjjön, akit hívunk.) Az infrastruktúra, az energiaszektor visszavásárlása, nemzeti kézbe, viszont nagy pozitívum! A devizafinanszírozás csökkentése, az államadósság szerkezet átalakítása: pozitívum! A Várnegyed újjáépítése (a II. Vh. után hatvan-hetven évvel…), fontos eredmény! A kettős állampolgárság a Kárpát-medencei magyarság összefogása, dicséretes! Az egyoldalú külgazdasági függőségek lazítása, helyes! A családtámogatási rendszer: egyedülálló Európában! Az ukrajnai háború: nem a mi háborúnk: egyetérthetünk! A bérek emeltetése a versenyszférában a minimálbér-követelmény emelésével: fontos lépés volt. Elismerem tehát a kormány nagy teljesítményeit.
Az emberek, az értelmiség egyre nagyobb része azonban lát számos a hibát - és ugyanakkor, sajnos, nem látja azokat a tényeket, amelyek sok mindent megmagyaráznának. Sajnos, látni kell, hogy valóban van elég sok negatívum.
Soroljunk néhányat: Az egy kulcsos adó; az igen magas ÁFA… Ezek valóban szinte teljes egészében a társadalom bérből élő rétegeire terhelik a nehézségeket. A jövedelem – egyenlőtlenségek látványosan nőttek. A NER lovagok gazdagodásának lehetővé tevése, bizonyos megrendszabályozásuk nélkül, irritáló; a külföldi működő tőke behozatalának szorgalmazása, anélkül, hogy a magyar érdekeket kellően érvényesíteni lehetne… Sajnos, olyan ágazatokat fejlesztettünk, amelyekhez nem kell igazán képzett, kulturált magyar munkaerő… Összeszerelő üzemek vannak, fejlesztés nincs idehozva. A jövőben tényleg ilyen szerkezet lenne kívánatos? Amelyhez importálni kell a munkaerőt is? Mi marad akkor itthon, ha a tőkés a profitot repatriálja, a külföldi vendégmunkás meg a bére jelentős részét… Ugyanakkor csöndes belenyugvással vette eddig a kormány tudomásul, hogy mintegy fél millió magyar állampolgár „dolgozik külföldön” . Valójában ők is migránsok; emigráltak, tőlünk. További probléma: bő 150 éve nem volt olyan kormányzata Magyarországnak, amelyben nem lett volna önálló tárcája a humán ágazatoknak, szakmai tekintéllyel bíró, komoly vezetőkkel! Hogyan lehetséges, hogy egy évtizeden át nem látta a kormány, hogy nem maradhat az egészségügy és az oktatás a bérek tekintetében, a gazdasági ágak között az UTOLSÓ KÉT HELYEN ? Hogy történhetett meg? Kétségtelen tény, hogy 2010-ben az EU kényszerítően lépett fel a 3 %-os költségvetési hiány tartása érdekében… Így a kormányzat onnan vett el, ahonnan tudott: a nagy rendszerekből… Úgy vett ki, hogy nem adta oda azt, ami jár. Nemhogy korrigált volna, többlet-juttatással!!! De az is igaz, hogy senki nem volt tekintettel arra a Nyugat országaiban, a nemzetközi szervezeteknél, hogy ez a helyzet nálunk a szocializmus öröksége. Se Marshall terv, se Brady - terv nem volt számunkra… Rajtunk bizony a kutya sem segített!!
A nyugdíjrendszer belső feszültségeinek az elhanyagolása is komoly gond… Ma ugyanott vagyunk, mint a rendszerváltás előtt, az SZTK idején: nincs önálló társadalombiztosítás, hanem az állam feladata a nyugdíjak biztosítása. A nyugdíjrendszert egy tollvonással államosították. A paradigmatikus, lényegi reformlépések elmaradtak. A nyugdíjak elszakadtak az aktív korosztály jövedelmeitől, különösen a régi, kis nyugdíjak. Nincsen átlagbér-alakuláshoz kötött automatizmusa a nyugdíjak emelésének. Álságos az olyan egységesség, amelyben a milliókat keresők nyugdíjasként is ugyanakkora arányban - és így túl nagy összeget - kapnak nyugdíjként; pedig magas aktív jövedelmükből nyilván módjuk lett volna megtakarítani, idős korra félre tenni. Hiba volt továbbá a Polgári Körök elsorvasztása. A legnagyobb mulasztás talán az ifjúság nevelésének elhanyagolása, az erkölcsi értékekre való hatásos rávezetés hiánya. (Ehhez persze, jó példa az elsődleges.) A fiatalok számára a lakhatási feltételek különösen romlottak. Baj, hogy elment félmillió magyar külföldi munkavállaló, (még ha ez nyilván az egyének számára pozitív hozadékú. Sőt, még esetleg haza is utalnak devizát, ami jól jöhet az MNB-nek.) Emiatt itthon nemcsak a teljes foglalkoztatottság ígérete teljesült, (ami pozitívum lenne), de több helyen munkaerőhiány alakult ki, pl egészségügy, (ami viszont már negatívum). Túlzott volt továbbá a legtöbb területen a centralizáció és a nagy bürokrácia.
Elég sok probléma van tehát az országban, ami terheli a vezetést (is). Az meglehetősen elszomorító, hogy még a jó szándékú kritikai észrevételeket se lehet eljuttatni a kormányzathoz. Nem kívánnám persze, hogy a közvéleményen keresztül üzengessünk a hatalomnak, hiszen azt kiforgathatják, ellenkezőjére formálhatják a médiában. De sajnos, nemigen látok módot a közvetlen kapcsolatra.
Mi végül is a probléma gyökere? Az, hogy nem érzékelek egy olyan központi intézményt, egy agytrösztöt, amely a gazdaságpolitika egészét áttekintené, s hosszú idősorokban gondolkodna. Tudom, vannak kormányzati háttérintézmények. Mégis az az érzésem, hogy stratégiai centrum nincs. A kormány illetékes hivatalai például szerintem a lemaradó ágazatoknál is csak azt látják, hogy „de hiszen mi igyekeztünk a béreket emelni!” És ez igaz is, nagyjából. Azonban nem láthatták azt a HELYZETET, amiben a két nagy humán ágazat van, a TÖBBIEKHEZ VISZONYÍTVA! Ha ezt nem nézi senki, bizony, hatalmas hiba!!! Erre csak egy gazdasági minisztérium - jellegű tárca lenne képes. Áttekinteni az összes ágazatot, közpénzügyi ismeretek alapján. Sajnos, az ilyen szemléletet nem szolgálja, hogy a PM-et afféle végrehajtó pénzügyi bürokrata szerepre degradálták. Márpedig ez történt, a tárcához tartozó területek különféle miniszteri felügyelet alá helyezésével. Van napjainkban külön un. nemzetgazdasági miniszter, területfejlesztési miniszter, kabinetfőnök- miniszter. Van energiaügyi miniszter, építési miniszter. Agrárminiszter ugyancsak van. (Ez még szerencse! Hiszen az agrárium egy nagyon nehéz helyzetben lévő, de stratégiailag igen fontos ágazat!) Nem vitatom, hogy a mai viszonyok között (energiaválság, EU-s viták), a többi felsorolt terület is külön- külön megérdemel egy minisztert, pontosabban tárcát. De kellene egy gazdaságpolitikai kabinet, egy csúcsminisztériumi vezetővel, aki képes ezeket a területeket komplexen áttekinteni. (Ezért akart Antall annak idején gazdasági minisztériumot felállítani, a gazdasági kabinet vezetésére). Erre a jelenlegi, csökevényes funkciókra szorított PM nem alkalmas. De úgy látom, Nagy Márton sem, pedig neki áll a zászló. Hiszen ezt a funkciót csak olyan vezető tudja ellátni, aki a közpénzügyekben kellően jártas, és ami fontos, rendelkezik KOMOLY APPARÁTUSSAL. Nem pusztán ember-függő dolog ez; tehát, hogy kiemeljük XY-t, és afféle kormánybiztosként, teljhatalmat adunk neki…Kell olyan hivatalnok gárda a személye alá (- nem tudom, van-e? -), aki jól ismeri az előzményeket, kapcsolatokat, determinációkat, jogszabályokat. Vagyis: egy konkrét minisztérium. Egyfajta hálóterv-készítésre, szcenáriók, tervek készítésére képes apparátus. (Higgyék el, Nyugaton is van ilyen, - és nem is csak a franciáknál…)
Nem igazán szerencsés az államapparátus szerkezetének, a minisztériumi felépítésnek folytonos, hektikus változtatása. És hát most szemmel láthatóan hatalmas probléma, hogy az A HUMÁN TERÜLETEKNEK NINCS SAJÁT ÉRDEK-ÉRVÉNYESÍTŐJE!
Én már csak tudom, milyen különbség, ha valaki államtitkár, vagy miniszter… Mindkettő voltam, a csúcsminisztériumban, ahol korábban 20 évnél többet dolgoztam, és a portást is ismertem. Tudtam, mi van az egyes főosztályok hatáskörében…
Lehet, sőt biztos, hogy van szakapparátusuk a belügyben a humán területek államtitkárainak; de nincs és nem is lehet igazi önállóságuk, a tárcán belül. Ha van is személyes felkészültségük alapján áttekintésük magáról a szakmáról, - ahol szakma-politikát kell csinálni-, arról nemigen lehet kellő fogalmuk, hogy területük hogyan viszonyul a többi tárca területén lévő gazdasági feltételekhez. Márpedig a pénzügyi feltételek meghatározóak. Mondom: nyilván a szakterületek vezetői azt látják, hogy a maguk részéről ők valóban igyekeztek emelni a területükön dolgozók bérét! De csak a pénzügyi tárca vezetésében lehet keresztirányban, horizontálisan átlátni, hogy mi a viszony az ágazatok között… Ha a pénzügy csak puszta végrehajtó, s nem ott csinálják a gazdaságpolitikát, akkor a más tárcák államtitkárai vakon lődöznek a céltáblára. (Lehetséges persze, hogy a PM-ben túlzottan a pénzügyi egyensúlyi szemlélet felé csúszik el a politika. Így gondolta ezt annak idején pl. Kádár Béla is. Való igaz, hogy a hetvenes évek végétől kezdve a gazdaságpolitika első számú vezérelve – kényszerűségből - a fizetőképesség megtartása, a pénzügyi egyensúly volt. Egy-egy ágazat pénzügyei a PM-ben azonban csak 2- 3 előadó kezében vannak; ők valóban csupán hivatalnokok…)
De az biztos, hogy komoly érdekérvényesítésre a kormányban a miniszterek képesek. Példaként elmondhatom, hogy amikor az EMMI-ben (akkor legalább még volt a humántárcáknak - igaz, közös – minisztériuma,) elmentem az államtitkárhoz - a miniszter oda küldött-, hogy elmondjam a TB - koncepciónkat. Meghallgatta, támogatásáról biztosított. Aztán nem történt semmi. Ennyit tehetett egy államtitkár.
Magam láttam, hogy a szakmájukban a humán államtitkáraink nagyon is jól érzékelték a problémákat.) Érvényesíteni jogos igényeiket a kormánypolitikában, 8-10 éven át, a szakma illetékesei egyáltalán nem tudták… Hiszen olvasom az OECD részére készülő adatszolgáltatásokat, és tudom, hogy a tárcát illetően képben vannak! … (Az orvos- társadalom elöregedése, a nővérhiány, a bér-aránytalanságok, elmaradás a többi EU-s országtól! Világosan leírták ezt a jelentéseikben! Bocsánat: én elolvastam… Ráérek, ugyebár. De kinek van erre a kormányban ideje?!) Nem lenne azonban jó ezt az ismeret –anyagot felhasználni? Az aránytalanságok csak tovább nőttek!! Csupán most, hogy a kormányzatnak szinte a fejére esett a tégla, történtek végre fontos változások. Sajnálatosan, az okozott politikai kárt mindez alig tudja mérsékelni. (A tiltakozók úgy érzik, hogy ami történik, az az ő tüntetéseiknek az eredménye, s nem írják jóvá pozitívan a kormány számlájára, a komoly emeléseket.)
Milyen mértékű volt a humán területek lemaradása?
Most csak a három nagy rendszer- oktatásügy, egészségügy, nyugdíj- összefüggését mutatom be.
Az összefüggés alapja az ország legfontosabb determinációja: az elöregedés. A huszadik század a népességrobbanás időszaka volt. A 21. század az idősödés százada lesz. Ez a világfolyamat, amely nálunk is igen élesen jelentkezik, MINDENT MEGHATÁROZ!!! Kőkemény determinációt jelent, amin politikai ciklusonként nem lehet változtatni. E téren csak hosszú távon lehet gondolkodni, ami, sajnos, a választási ciklusoktól függő politikának nem erőssége.
Nem részletezem, mert minden kulturált értelmiségi tudja, milyen világtendenciák vannak. A népesség csökken Európában. Ezt eredményezi a gyermekvállalás alacsony volta, az un. fertilitási mutató elmaradása a reprodukciót lehetővé tevő szinttől. (Aminek következménye persze egyértelműen szívó hatású a migrációra…) Elkerülhetetlenné teszi mindez a magasabb jövedelemtermelő képességű humántőkét képviselő rétegek létrehozását a társadalomban. Ha magas az eltartottak aránya, a kisebb létszámú aktív korosztályoknak mindenképpen sokkal termelékenyebbnek kell lenniük, hogy finanszírozható legyen az egyre növekvő időskorú népesség méltányos jövedelem- igénye. Hiszen csak azt a jövedelmet lehet háromfelé elosztani: gyermekekre, aktívakra és időskorúakra, amit az aktív korosztályok megtermelnek! Ez tehát a gyermekvállalás ösztönzése mellett, a fiatal korosztály alaposabb képzését igényli.
Az idősödés hosszabb nyugdíjas éveket is jelent, de sajnos, ez nem feltétlenül jelent egészségben eltöltött éveket! Határozottan megemeli ez által az egészségügyi költségeket! Fel kell erre készülni, intézményileg, kutatással, képzéssel és pénzügyi szempontból is . Nem csak arra, hogy mivel töltheti ki értelmesen az időskorú réteg méltó módon a napjait, de arra is, hogy ezt hogyan és miből finanszírozzuk .
Mindez lecsapódik a társadalombiztosítás nagy rendszerének intézményeiben. A kormány ül a babérjain, mert a számítások szerint nem válik súlyossá a finanszírozási probléma még 2030-ig. De hát tudjuk, az hamar itt lesz! Eddig a nyugdíjas réteg (akaratán kívül) komoly összeget vállalt magára, azzal, hogy lemondott a svájci indexálásról. Pontosan, mivel azt megszüntették… Ez nagyon komoly megtakarítást jelentett az államnak, amely viszont a szoc.ho formájában azért felosztható pénzekhez jutott.
Dr. Botos Józseffel kidolgoztunk és 2020-ban javasoltunk egy olyan nyugdíjreform-koncepciót, amely paradigmatikus változással, a vállalt és taníttatott gyermekek felnevelésével arányos gyermekfedezetű nyugdíjcsatornát hozna létre, a munkanyugdíj mellett. Ebben összekapcsolódna a jövő magasabb képzettségű munkaerőre való igénye, az idős kor méltó megélhetését garantáló nyugdíjrendszerrel. Fontos eleme lenne a taníttatás! A rendszer a mainál mindenképpen igazságosabb lenne, hiszen most éppen azoknak a szülőpároknak alacsonyabb a nyugdíja, akik a legfontosabb termelési tényezőbe, a gyermekbe fektetnek bele: a nagycsaládosoknak… A társadalombiztosítás rendszerének, a nyugdíjrendszernek a koncepcionális reformja azonban egyre késik.
Igaz, a kormány szinte erőn felül támogatja a gyerekvállalást, s ennek szerény eredménye eddig volt is. De a mi javaslatunk hosszú távon direkt kapcsolatot teremtene a gyermekvállalás és az idős kor biztonsága között. Hosszabb távon, bizonnyal meghozná gyümölcsét.
Sajnálatos módon, éppen a két nagy humán rendszer - az oktatás és az egészségügy - volt a legjobban elhanyagolva évtizedeken át. A rendszerváltás után is, és sajnos, az elmúlt tizenkét esztendő döntő részében is. A következmények súlyosak.
Egy korábbi, 60 évet átfogó elemzésben kimutattuk dr. Botos Józseffel, hogy milyen jelentős volt az értelmiségi bérek elmaradása - már a forint bevezetésétől kezdve-, a szocializmusban a munkásbérektől. Kimutattuk, hogy ennek korrekcióját nagyban akadályozta a hetvenes évektől felhalmozódott óriási deviza-államadósság, amely kényszerpályán tartotta a gazdaságunkat. Tanulmányunkból látható volt, hogy a későbbi időszakokban, a rendszerváltás után sem tett senki lépéseket a korrekcióra. Mint említettem, nem segített nekünk senki, sem az IMF, sem Amerika, sem az EU…
A 2010 utáni időszak statisztikai adatai alapján készítettünk egy újabb tanulmányt, amely bemutatja, hogyan alakult az utóbbi években az átlagos kereset az oktatásügyben és az egészségügyben, E két ágazatot nem ok nélkül emeltük ki, hanem azért, mert hiszen az oktatás teremti meg a nemzetgazdaság számára szükséges humántőkét, az egészségügy pedig hivatott lenne azt megőrizni.
Nézzük tehát a viszonylag frissebb adatokat! (2022-ig)
2010-ben a nettó nemzetgazdasági átlagbér havi összege 132.604 Ft volt.
Az oktatásügyben az átlag nagyjából ugyanekkora, 133 013Ft. Az egészségügy átlagbére: 102 009Ft. Azaz, itt 23%-kal alacsonyabbak voltak a bérek, mint a nemzetgazdasági átlag. Ilyen arányokat örökölt meg a 2010-ben hatalomra került kormány.
2011-12-ben aztán a nemzetgazdasági átlagbér 6,4%-kal, illetve 2,1%-kal növekedett.
Az egészségügyben – részletezve- 2011-ben 4,5%-os volt a növekedés, de azt 2012-ben az előző évhez, sajnos, 7,3%-os csökkenés követte. 2013-ban szinten maradt az ágazati átlagbér, 2014-ben 5,4%-kal csökkent, majd 2015-ben 2,6, %-os, 2016-ban 6,8%-os növekedés jött. Így 2016-ra az ágazat nominális átlagbére a 2010-es átlagkeresettel egyezett meg… 2017-től kezdődően folyamatos emelés következett, melynek mértéke 2017-ben 19,8%, 2018-ban 17,9%, 2019-ben 13,3%, 2020-ban 19,8%, 2021-ben 19,2%, 2022-ben pedig 28,8%-os volt. A Fidesz kormány tehát jelentős emeléseket hajtott végre. Ezek azt eredményezték, hogy a nemzetgazdasági ágak rangsorában végre már nem az utolsó helyet foglalja el az ágazat, mint a 2010-es évtized első felében, hanem feljött a 12. helyre, (a 19 ágazat közül.) A mélypont 2016 volt, amikor is a nemzetgazdasági átlagbérnek csupán 59%-a volt az egészségügyi átlagbér! Megdöbbentően alacsony! És egyetlen évben sem érte el a nemzetgazdasági átlagot, a 12 év alatt! Az ágazat bére 2022-ben - még mindig elmaradt a nemzetgazdasági átlagtól, 9%-kal l!!!
Az oktatásban – részletezve - az ágazati nominális átlagbér 2011-12-ben 3,3% ill. 0,1%-kal csökkent. 2013-tól kezdve, az éves pozitív változások %-ai az alábbiak: 10,6% 13,4%, 5,0%, 7,8%, 8,5%. Ezen növekedési ütemek eredményeként 2017-ben az oktatás átlagbére a nemzetgazdasági átlagkeresettel azonos szintre került. 2018-tól kezdődően a növekedési ütemek következők: 7,7%, 4,6%, 8,4%, 10,2% 15,0%. Ugyanezen idő alatt azonban a nemzetgazdasági átlagbérek valamivel gyorsabban nőttek, így az oktatási átlagkereset 2022-ben újra 8%-kal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól.! Az ágazatok rangsorában azért lassan előbbre kúszott ez az ágazat is, s az egészségügyet egy hellyel megelőzve, így a 11. helyen van. De még mindig az átlag alatt…
Ha az időszak egészét nézzük, (vagyis nem éves indexeket figyelünk, hanem a Fidesz második hatalomra kerülésének időpontjához viszonyítunk,) 2010-2022 között a nemzetgazdasági átlagkereset bázisindexe 251% volt; az oktatásé 230%, az egészségügyé 297%. 12 év alatt tehát 151 %-kal nőtt a nominális átlagkereset… Az oktatási átlagbér csak 130%-kal-, de azért mégis nőtt -, az egészségügyi átlagbér pedig végül is 197%-kal nőtt. (Érthető, amit a tárca szakembereiről írtam, hogy joggal gondolták, „hiszen ők igyekeztek”…)
Azonban az elemzésnél nem felejthetjük el, hogy honnan, milyen alacsony szintről indultak!!!
Egyik humántőke-ágazatunk sincs még ma sem az átlag fölötti jövedelmű ágazatok között!! Hogyan várhatnánk el, hogy a legértékesebb emberek irányuljanak ezekre a területekre? Holott ezek az ágazatok a stratégiai fontosságú területek közé tartoznak! (Egyébként a még ezeknél a mindig is rossz bérhelyzetben lévő agrárágazattal együtt, amely rendszeresen mélyen az átlag alatt van. Noha a mezőgazdaságon múlik az ország kenyere, és a deviza-kitermelésnek jelentős része is. Így becsüljük meg stratégiai fontosságú területeinket?!) Holott az oktatásügyben, egészségügyben dolgozókon múlik az ország humán-vagyonának alakulása, az ország jövője…
Ezekből az adatokból két dolog szűrhető le:
- hogy hatalmas terhes örökséget kapott a nyakába a kormány;
- s bár igyekezett javítani a helyzeten, de kétségkívül, nem eléggé. A 2010-es évek kegyelmi világhelyzetét- alacsony nemzetközi kamatkörnyezetet, dinamikus növekedést- nem használta fel kissé hamarabb az elmaradások korrekciójára. Amire most rákényszerül…
Sajnos, nem sikerült a társadalommal megértetni, hogy milyen terhes örökséget kaptunk a nyakunkba, a szocializmustól, és a későbbi szoc-liberális kormányoktól! A mai kormány mentségére szolgálhatna, hogy mindezeket alapvetően nem ő okozta; csak némileg késlekedett a korrekcióval. A kiigazítás kényszere éppen most szakadt a nyakába, - most esett fejére a tégla-, amikor jött a Covid–válság, az ukrajnai háború, egy szankció tömeg ellenünk, egy energiaár-drágulás, és egy újabb inflációs hullám… A társadalom meg sajnos, csak azt látja, hogy a kormány nem képes kezelni a problémákat.
A polgárok nem szeretik a múltra-mutogatást, pedig nem magyarázható meg e nélkül a helyzet! Nyilván benne van az is, hogy a napjainkban látható kirívó gazdagodások ingerlik az embereket; és ezért nem is igazán vevők a magyarázkodásra. Attól tartok, hogy a kommunikátorok nemcsak, hogy nem jól kommunikáltak, de nem is tudják, hogy pontosan mivel is kellene érvelniük… Szerintem még az elkötelezett kormánypárti kommunikációt végzők is ódzkodtak a múltra mutogatástól, mert annyira látják, hogy ez inkább bosszantja a polgárokat. Valószínű azonban, hogy azt maguk sem tudják: az államadósságok terhe tényleg, évszázadokon, fél évszázadon át terhelt más országokat is: Görögországot (1820 után 200 év), Nagy-Britanniát (1945 után 50 év)! Bizony, nem lehet az államadósságot egy tollvonással eltörölni, mint azt sokan gondolják…
És hát hasonló teher a szocialista rendszer bér-öröksége is. Az, hogy kénytelenek voltunk elviselni a kommunista diktatúra döntését, nem rajtunk, hanem Jaltán múlott. Bizony, ezért segíthettek volna rajtunk a Szovjetunió bukása után a szerencsésebb nyugati országok, (akik azért is fejlődhettek békében és gyorsan, mert odahagyták ezeket e kelet-európai országokat a szocialista kísérletezésnek…) Nekünk a rendszerváltás 12 évig tartó elhúzódó, mély gazdasági válságot okozott! Nézzük meg, hol van Ausztria, és hol van Magyarország! Meglehet, 12 év múlva érnénk el oda, ahol most van Ausztria…
Nekem személy szerint végül is az fáj a legjobban, hogy nem tudom bekiabálni a tanterembe - mint Móra Márton szűcsmester fiacskája, - „kérem, én tudom a fordítást: ’Unus es Deus’! Egy az Isten”! Vagyis, hogy, én nagyjából meg tudnám magyarázni a helyzetet… Mennyire szeretném, ha valaki - bárki! - okosan, - jobb kommunikációs technikával, mint amivel én rendelkezem -, felhasználná ezeket a gondolatokat, tudás - morzsákat! Mindnyájunk, de főleg a jövő generáció javára!