Kis fekete cica
Tele van az ország kóbor állatokkal. Nincs a világban rend. A természet úgy alakította az idők során, hogy az élőlényekben benne van a szaporodás ösztöne, kényszerként, de a mostoha körülmények sokakat elpusztítanak. Akiket meg nem, a természetes ellenségük fogyaszt el a tápláléklánc elemeként.
Az ember beleavatkozott ebbe a folyamatba, s felborult az egyensúly. Maradt ugyan az ösztön, hajtja is az állatvilág tagjait az időszakos párkeresésre. Bölcs volt az Alkotó. Csak meghatározott időközönként harsan fel éjszakánként a kandúrok dala… De, ha megtörtént, amit a természet megkívánt, a kis nőstényekben hatalmas felelősségérzet alakul ki. A születendő kicsiknek megfelelő hely kell- és élelem. Először a mamának, hogy szoptatni tudja őket. Ismertek az állatvilágban szülőpárok, akik együtt gondoskodnak a kicsinyekről. De általában a feladat az anyaállatokon marad.
Mindenesetre, megható, ahogy az utódokról gondoskodnak. A „sárkányfog-vetemény”, az ember, szégyellheti magát. Benne a szexuális késztetés folyamatos. A gyermekvállalási hajlandóság viszont csökkent. Gyakori a gyermektelenek aránya, és az egyke is. Pedig a gyermekek felnevelése hosszabb ideig, évtizedekig való gondoskodást igényelne. Ha mégis vállalják őket, akkor sokan szinte majomszeretettel veszik körül gyermekeiket, jól elrontva persze, ezzel őket. Néha az az érzésem, hogy saját játékszernek tekintik. Megveszik a modern technika csodáit számukra, s ők naphosszat nyomogatják telefonjuk gombjait. Nem lehet viszont bírni velük, ha kikerülnek a szabadba, strandra, uszodába. Ott aztán túlmozgásosak, ordítva rohannak, mint a vadak, nincsenek tekintettel senkire. Miért is lennének: így szokták meg. Ők a világ közepe, legalább is, szüleiknek. Általános a liberális nevelés, a „mindent szabad”, „ne szóljunk rá a gyerekre”. Nem alakul ki bennük a másokra is figyelés gyakorlata. Ami még nagyobb baj: pici gyerekként se tudják lekötni magukat, csöndes aktív foglalatossággal. Rajzolgatással, képek nézegetésével, ha felnőtt társaságban vannak. A mi gyerekkorunkban még így volt. Vagy esetleg csak figyeléssel, hogy mit is mondanak a felnőttek.
Talán, mert azok se mondanak semmit… Vagy nincs sok köszönet abban, amit hallhatnának. Ahogy a Halász Judit – énekelte gyerekdal mondja: „Mikulás bácsi ne hidd azt, hogy minden gyerek jó gyerek. Mikulás bácsi tudnod kell, hogy vannak még rossz gyerekek! De az is lehet, hogy azért rosszak, mert a felnőttektől tanulják… Hát ne várjátok, hogy jók legyenek, ha a felnőttektől azt látják:, hogy rosszak, önzők, irigyek, verekedősek, és kevés bennük a szeretet…”
Bizony vannak, akik a szülői szeretet fogalmát nem ismerik. Gyakori a nemtörődömség. Csak közvetlen közelemből hány példát tudok arra, hogy magára maradt az anya három, sőt, négy gyerekkel. Olykor érdemi pénzügyi támogatás nélkül - ami amúgy sem elegendő. Hiszen nemcsak kenyérrel él az ember. Vannak kétségtelenül jó szülők, áldozatos anyák, de messze nem működik az emberi társadalom olyan automatikusan az utódok védelmére, mint az állatvilágban . Hogy törvénnyel kell gyerektartásra kötelezni? És - viszont - a szülőtartást törvényben kell előírni? Hová jutottunk… Régebben elég volt a negyedik parancsolat. (Vagy mégsem? Voltak azért a Bibliában is Káinok; és megrészegült apjukat kinevető leányok…) Mindenesetre, akkor még a körülmények a családi keretek megtartására szorítottak. Sajnos, napjainkra ez meglazult. Olyan is lett a modern világ, amilyen. Strukturálatlan ember-halmaz: magányos tömeg. És fogy a népesség: nem termelődik újra…
A kis fekete cica folyton itt ólálkodik a közelben, ahol egy szem házi macskánknak enni szoktunk adni. Volt korábban több is, de sajnos, a tanyai lét nem biztosít hosszú életet számukra. Elütik az országutakon, kóbor kutyák, rókák felfalják. A mi cicánk nem is nagyon távolodik el a közelünkből, sétálni is mindig velünk jön. Persze, éjszakai útjait nem tudom.
Ezt a másik kis fekete jószágot nagy morgással elüldözi, ha odajön; őrzi az ételes tányérját. De ha jóllakottan elment, a kis fekete cica odasompolyog, és a maradékokat megeszi. Kilefetyeli utolsó cseppig a kirakott tejecskét. Nem válogat. A minap egy kicsit odaégett paprikás krumplit is kiraktunk egy pléhtányérra- az is elfogyott… Lehet persze, hogy abban a sünik is ludasak. A múlt esztendőkben egy sün család volt a kosztosunk. Egészen a közelünkbe rakott télire fészket a süni-mama, egy ledobott kátránypapír alá halmozva fel a melegítő száraz leveleket, fa- hulladékot. Tavasszal egyszer csak megláttuk, hogy kibújik alóla három kicsi sün-gyerek, és libasorban követik anyjukat a macskatányér maradéka felé…
Most a kis fekete cica halált megvető bátorsággal közeledik. Nincs itt a másik, „házi” macskánk. Korábban-a verekedést kerülendő-, el szoktam siccelni. Most látom, nagyon éhes. Nemsokára meghallom a kertben járva a kemence fölé épített kis tető alól a halk nyávogást. Most már üzemen kívül van a kemence: korábban is lakott ott télen a számosabb macska populációból egyik-másikjuk. Van egy kis bebújó a tető alatt, s egy gerenda előtte. Lám, most ott egyensúlyoz a három apró cirmos kölyök. Hát ezért volt annyira bátor az anyjuk. Enni kell neki, mert akkor lesz tejecskéje szoptatni. Eszembe jutott Nagyanyó, aki fiatal anyaként 1919-ben, a kommün alatt, elvesztette szopós csecsemőjét, annyira elapadt a teje, az éhezés miatt. A proletárdiktatúra nagyobb dicsőségére ugyanis, éheztek a vidéki parasztasszonyok.
Most a kis fekete cica is kap enni. Már oda dörgölőzik a lábunkhoz: hálás érte. No, ez is olyan fogalom, amit alig ismer az emberi társadalom.
Még nem tudom, mi lesz a cica-kolónia sorsa. Valahogy megoldjuk. Napjainkban az állatvédelem olykor magasabb szinten van, mint az embervédelem… Ez kicsit túlzás, de valóban, nem egyszerű dolog örökbe fogadni menhelyről kiskutyákat; komolyan ellenőrzik, hova kerül. Nem baj, csak olykor túlzott a bürokrácia. Mi 3 éve a szomszéd akácosban találtunk elhagyatott kicsi kutyakölyköket. Az anyjuk elpusztult. Hát, sok is volt neki a 8 pici… Mi megmentettük, cumiztattuk őket, letisztítottuk a kullancsoktól..Egy emberséges alapítványi menhely befogadta, s nekünk is maradt belőle kettő. Mind jó helyre kerültek! A két fekete krampusz, Jeromos és Csikasz, velünk él; a család kedvencei.