Jöhet a következő előadás!
Perspektíva nélkül nem érdemes élni. A célok elérése azonban egyedül nem megy. Kellenek a segítők.
Hónapok óta feküdtem feleségemmel együtt egy szobában, az IRIS Ápolási Otthonban, Balatonföldváron. Mivel korábban többször összeestem, tilos volt felkelnem. A szemem annyira elromlott, hogy nem tudtam olvasni. A feleségemmel folytatott beszélgetések gyakorlatilag Vilka fájdalmaira és anyagcsere-problémáira korlátozódtak. Egyetlen szórakozásom a zenehallgatás volt. Úgy éreztem, hogy az ágyam az én börtönöm.
Ebben a kilátástalan helyzetben jutott a tudomásomra, hogy az otthon egyik gyógytornásza, Olívia, hetente kétszer csoportos tornát tart. Nosza, jelentkeztem, és bekapcsolódtam a foglalkozásokba. Beszélgetéseinkből hamar kiderült, hogy Olívia is szereti a verseket, így hozzájárult, hogy aki akar, a testmozgás után mondjon vagy olvasson fel költeményeket. Ezek az élvezetes tíz percek indították el bennem azt a gondolatot, hogy a versekkel szélesebb körben is élményt lehetne szerezni az embereknek. A három, talán legismertebb költő, Petőfi, Ady és József Attila műveiből olyan műsort állítanék össze, amely a mához, a ma emberéhez is szól. A feladat tehát készen állt, örültem neki. Amikor felvetettem az ötletet a kuckósoknak, Ági lányunknak, Laci fiunknak és barátainknak, mindenki egy emberként támogatott. Azt azonban tudtam, hogy egyedül, tevékeny segítők nélkül nem megyek semmire.
Első lépésben barátommal, a szemközti szoba egyik lakójával beszéltem a tervemről. Kiderült, hogy a nyugdíjas mérnök is szereti a költészetet. Megkértem, olvasson fel nekem verseket. Átpásztáztuk Petőfi, Ady és József Attila szinte teljes életművét, és kiválasztottam azokat a verseket, amelyek a koncepciómba illenek. Elsősorban Cserna Csaba volt segítségemre a válogatásban. Több variációt is megvizsgáltunk, míg végül megegyeztünk a végleges, 40-45 perces műsor anyagában.
A következő nagy kérdés az volt, hogy hol lehetne megtartani az előadást. Állapotomból fakadóan csak az IRIS Ápolási Otthon jöhetett szóba. Felvetettem, hogy a közönséget ne korlátozzuk az otthon lakóira és dolgozóira, hanem tágítsuk a kört, és hívjuk meg a családtagjaimat, a barátaimat, a kuckósokat, sőt a volt nagykőrösi tanítványaimat is.
Miután a műsor már körvonalazódott, újabb segítség érkezett. Karsai Gizi jelezte, hogy szívesen színesítené zenével a programot. Érdekes, alig ismert hangszeren, úgynevezett dallamdobon játszana. A felajánlást csak üdvözölni tudtam. A közönség számára mindig vonzóbb egy zenés műsor, mint egy tisztán prózai.
Nagyon fontos tényező volt, hogy vajon bírok-e közel egy óráig a kerekesszékben ülni és beszélni. Az előadás időpontját úgy kellett megválasztani, hogy fizikailag felkészült legyek a terhelésre. Egyértelmű, hogy Boda Béla segítsége nélkül ez nem ment volna. Béla már Budapesten hetente többször jött hozzánk, és tornáztatott, erősített szakszerűen, hihetetlen empátiával és szeretettel, Földvárra pedig minden nap ellátogatott. Szántódi nyaralójából kismotorral robogott át, és tornáztatott fáradhatatlanul. Jól haladtunk tehát a felkészüléssel, már gondolhattunk az esemény propagálására is. Zártkörű főpróbát is tartottunk, elsősorban tanítványaim, Boda Béla, Cserna Csaba és Lévai Laci véleményére számítottam, de Ági lányunk és kuckósaink közül hárman is megtiszteltek jelenlétükkel.
Ekkor – kérés nélkül – megérkezett a következő segítség: Bajzik Gyuri elkészítette és kiküldte a meghívókat.
Mindez azonban nem lett volna elég ahhoz, hogy létrejöjjön az előadás. Ha az a közeg, amiben élek, nem segíti az elképzeléseimet, minden hiábavaló lett volna. De szerencsém volt, megkaptam a szükséges támogatást. Dr. Kelemen Zoltán belgyógyász főorvos, az intézmény vezetője minden javaslatunkhoz hozzájárult; Szundy Lacinak nem volt nehéz dolga, amikor felhívta a figyelmét az esemény hasznosságára. A doktor úr abban is szabad kezet adott, hogy mikor tartsuk meg az előadást. Na és az empatikus Gabi nővér! Ő, aki társaival együtt éjjel-nappal szolgálja az idős betegeket, felajánlotta, hogy az előadás előtt újjá varázsolja a külsőmet. Így is tett: közösen kiválasztottuk a megfelelő ruhát, segített öltözni, megfésült. Önzetlensége megható volt.
Gyógytornászunk, Olívia szinte a menedzserem lett házon belül. Népszerűsítette a műsort mind a lakók, mind a személyzet körében.
Végre eljött a nagy nap, 2023. május 2-a! Az előadást Cserna Csaba nyitotta meg az IRIS Otthon Könyvtárában. Megszólalt a dallamdob, és én belevágtam. A hallgatóság reakcióiból ítélve jól választottuk meg a verseket, és a műsor hossza is megfelelő volt. Nem maradt el a siker.
A közönség létszáma minden várakozásomat felülmúlta. Kuckós barátaim csoportosan érkeztek, ki vonattal, ki autóval. Jöttek volt nagykőrösi diákok, közöttük olyan is, aki – a nagy távolság miatt – egész napját feláldozta, hogy meghallgasson. Talán a legnagyobb meglepetés az volt számomra, hogy az IRIS lakói is igen nagy számban képviseltették magukat. A dolgozók, ahogy idejük engedte, be-benéztek. Mivel Olívia szabad volt éppen, ő végig velünk tudott maradni. Külön örömöt jelentett, hogy – Láng Judit támogatásának és féltő gondoskodásának köszönhetően – a feleségem is meg tudta hallgatni az előadás egy részét.
A felkészülés hetei és az előadás sikere új erőt adott. Arra gondoltam, hogy családom, barátaim és környezetem támogatásával egy következő előadóestre is vállalkozhatnék. Talán egy derűsebb, életkedvelőbb összeállítást is készíthetnék. Sokat töprengtem, míg végül Szabó Lőrincre, egyik fiatalkori kedvencemre esett a választásom.
Béla felvetette, hogy ne csak az IRIS-ben, hanem szántódi nyaralójukban is tartsunk egy előadást. Ha így haladok a fizikai erősödésben, erre valós esélyt látok. Csodálatos lenne egy Balaton-parti előadás!
Szívet melengető, hogy barátaimtól nemcsak kézzel fogható segítséget kaptam, hanem együttléteink, közös munkánk során éreztem szeretetüket is. Ez plusz erőt ad. Jó érzés az is, hogy az előadásnak köszönhetően kedves szavakat kapok az otthonban. Már nem vagyok idegen, a találkozásokkor a dolgozók és a lakók is nagy szeretettel fogadják köszönésemet.
Mindig tudtam, hogy a céltalan élet nem nevezhető életnek. Most ezt a saját bőrömön is tapasztalom. Egy újabb előadás, az arra való felkészülés életben maradásom és feleségem életben maradásának feltétele.
Ha valakiben felmerül, hogy miként született meg ez a kis írás, elárulom. Ebben is segítséget kaptam. Gondolataimat Mallász Judit rögzítette, fésülte össze, jegyezte le és tette írásban közölhetővé, férjével, Bajzik Györggyel külön ezért eljöttek Balatonföldvárra.
Végezetül, megerősödtem abban a hitben, hogy ha az embernek sikerül ennyire megöregednie, az csak szeretteink és barátaink önzetlen segítségével és érzelmi kötelékével válik áldássá.
Debreczeni Tibor
2023. június