A barátságról
A napokban vettem részt 60 éve barátom 90. születésnapjának megünneplésén. Nagy családja, gyermekei, unokái, dédunokái, rokonai és barátai gyűltek egybe. 100nál jóval többen ültünk a kertjükben, a nagy fák árnyékában. Több köszöntő is elhangzott. Én a barátságot köszöntem meg a Jóistennek, és neki.
Férjemmel mi, ugyancsak hatvan éve kötöttünk házasságot. Ámbár, az elköteleződés köztünk már előbb megtörtént. Amikor az egyetemen összeismerkedtünk, kiültünk a Duna - partra. Mindketten elmondtuk egymásnak, mi volt addigi életünk legnagyobb élménye: a néhány évvel korábbi, 1956-os forradalom. Férjem gyakran emlegette, hogy azért mondta el rögtön csongrádi meghurcolásának körülményeit, hogy tisztázhassam: akkor is vállalom-e őt, ha politikailag megbélyegzett személyről van szó…
Hát persze, hogy vállaltam. Akkor még nem tudtam, hogy majd 10 év múlva is felemlegeti neki külkereskedelmi minisztérium személyzetise, hogy miért nem írta be ötvenhatos múltját az életrajzába? „Mert rehabilitáltak. Miért írjam be, hogy kis híján agyonvertek, a semmiért?” „Én magát agyon is vertem volna!” –mondta a személyzetis. Emlékszem, teljesen kiborultam akkor e kegyetlen gyűlölettől… Hogy így végig kíséri életünket…
Nekem is megvolt a magam bélyege: az egyházi iskola. Ezért nem mehettem tanárnak, pedig nagyon szerettem volna. De kegyes a Jóisten, engedte a továbbtanulást, a közgazdász pályán. Ahogy Jóskának is… Akkor még nem tudtam, ma már igen, hogy nagyon fontos volt ez az ország szempontjából..
Férjemmel az egyetem folyosóján kötöttünk ismeretséget. Úgy vélem, az égnek határozottan volt szándéka ezzel, hogy épp a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre vezérelt bennünket. . Hiszen, a rendszerváltás után, mindketten mégis csak tanítottunk, sok ezer fiatalt. Igaz, nem magyar irodalomra, hanem a szakmánkra; de a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen - erkölcsi tartásra is… És mindketten magas rangra vittük a rendszerváltás idején, szakmai alapon. Mert szerencsére, a területünkön kevés jobb szakember mutatkozott a kormánypártok körében. Így hasznára lehettünk a magyar társadalomnak, ami – a közösség szolgálata- mindkettőnk alapvető vezérlő eszméje volt.
A barátságban talán ez a legfontosabb: az azonos értékrend, hasonló érdeklődési kör. A barátságban nem azok a napjainkban „kémiának” nevezett természetes vonzalmak számítanak, amelyek a szerelemben, szexuális kapcsolatokban fontosak lehetnek. A barátság nem pillanatnyi érzelem. Nekünk sok évtizedes barátaink vannak. Mindenekelőtt, mi magunk is a legjobb barátai maradtunk egy életen át egymásnak. De tapasztaltam, hogy a barátság még világnézeti különbségek ellenére is működik. Sok ember segített életem során, aki „hivatalból” kommunista párttag volt. Talán a „mélyben”, mégis, hasonló értékek vezérelték.
A barátságról már az ókori görög, latin bölcselők is nagyon szépen írtak. Legendás barátság Aranyé és Petőfié. Korunkban C.S. Lewis, a Narnia c. film és számos könyv szerzője, a kiemelkedő anglikán keresztény, írt a barátságról egy csodaszép könyvet. Ő a szeretet legmagasabb rendű fajtájának tartja.
Határozottan úgy vélem, a barátság fogalma szentírási megalapozottságú. Az egyházi házasságkötésnél a szertartás szövege szerint is fontos: „Találjatok életetek során igaz barátokra”- mondja az áldást adó pap.
Számomra a biblia egyik legszebb mondata „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!”
Szent János evangéliumából idéztem e szavakat.
Minden vasárnap halljuk a szentbeszédben, hogy mi az igazán fontos. Hogy szeressétek Istent és az embereket. Istent nem lehet úgy szeretni, ha az embereket nem szeretjük… A szeretet aktív cselekvést jelent, nem puszta érzelmet. Vele, érte kell tenni mindent, megtenni, ami tőlünk telik. A jó házastársi kapcsolatok is ezen múlnak. De lényegében minden társas kapcsolat. Társak nélkül nem lehet élni. Közösségi embernek vagyunk teremtve. Különösen fontos ez a fiatalok számára. Isten barátai vagyunk! Legyünk egymáséi is! Teremtsünk hát minél több baráti közösséget, hogy segítsen életünk végéig igaz embernek maradnunk! Köszönöm, a Szent József Plébánia közösség tagjainak, és többi baráti közösségemnek is, hogy közéjük tartozhatom.
Botos Katalin